A Budapesti Fegyház és Börtön, vagyis a „Gyűjtő” területén működő Budapesti Faipari Termelő és Kereskedelmi Kft.-ben munkáltatott fogvatartottak több mint háromezer asztalt, szekrényt, heverőt és közel kétezer ötszáz irodai széket gyártottak2018-ban.
Hajdú-Bihar Vármegyei Büntetés-végrehajtási Intézet
![](https://bv.gov.hu/sites/default/files/fazekas_laszlo_bv._alezredes_1.jpg)
A Berettyóújfalui Szakképzési Centrum Karacs Ferenc Szakközépiskolájában 2017. szeptember 28. napján rendezték meg az V. Rendészeti napot.
A Berettyóújfalui Szakképzési Centrum Karacs Ferenc Szakközépiskolájában 2017. szeptember 28. napján rendezték meg az V. Rendészeti napot. A rendezvényen a katasztrófavédelmi kirendeltség tűzoltói, a helyi rendőrség és a debreceni honvédség képviselői mellett intézetünk is megjelent.
Az intézet két dolgozója – egy reintegrációs tiszt és a műveleti csoportvezető – az intézetről és a büntetés-végrehajtás által végzett feladatokról tartott előadást, valamint fegyverzeti anyagokat mutattak be az érdeklődő tanulóknak. A tanulók érdeklődéssel figyelték a bemutatót, valamint az előadást, és mindezek emellett tájékoztatást kaphattak a toborzásról is.