A Budapesti Fegyház és Börtön, vagyis a „Gyűjtő” területén működő Budapesti Faipari Termelő és Kereskedelmi Kft.-ben munkáltatott fogvatartottak több mint háromezer asztalt, szekrényt, heverőt és közel kétezer ötszáz irodai széket gyártottak2018-ban.
Hajdú-Bihar Vármegyei Büntetés-végrehajtási Intézet

A 130 éves debreceni börtön programsorozat részeként, 2025. május 23-án nyugdíjas találkozóra került sor a Hajdú-Bihar Vármegyei Büntetés-végrehajtási Intézet falai között:.Az intézet egykori dolgozói látogattak vissza, egy meghitt és emlékezetes találkozó részesei voltak.
A programot Fazekas László bv. alezredes, intézetparancsnok ünnepélyes köszöntője nyitotta meg. A parancsnok úr beszédében kiemelte: „Fontos, hogy megőrizzük a kapcsolatot azokkal, akik hosszú évek munkájával alapozták meg az intézet jelenét. Ez a találkozó nemcsak emlékezés, hanem tisztelgés is azelőtt a hivatástudat és emberi tartás előtt, amit a nyugdíjas kollégáink képviselnek.”
A találkozón 19 fő vett részt, köztük több nagy tiszteletnek örvendő egykori vezető is. Kiemelten köszöntöttük Tikász Sándor nyugalmazott bv. dandártábornokot és dr. Vasvágó László nyugalmazott bv. ezredest, akik pályafutásuk során jelentős mértékben hozzájárultak az intézet fejlődéséhez.
A nap során az egykori munkatársak bejárhatták az intézet épületét, betekintést nyerve a jelenlegi működésbe és az elmúlt évek fejlesztéseibe. A közös ebéd és a kötetlen beszélgetések során sok régi emlék került elő, s a nosztalgikus hangulat mellett a jókedv és az összetartozás érzése is áthatotta a napot.
A résztvevők örömmel emlékeztek vissza pályafutásukra, a közösen átélt kihívásokra és sikerekre, egyetértettek abban: a büntetés-végrehajtás nem csupán hivatás, hanem közösség is, amely egy életre szóló kötődést jelent. Az intézet ezúton is köszönetet mond minden megjelent nyugdíjas kollégának, akik jelenlétükkel hozzájárultak a nap emelkedett hangulatához, és példát mutatnak a jövő generációinak a szakma iránti elkötelezettségből.
Jó egészséget, sok örömöt és boldog éveket kívánunk minden egykori munkatársunknak!