A Budapesti Fegyház és Börtön, vagyis a „Gyűjtő” területén működő Budapesti Faipari Termelő és Kereskedelmi Kft.-ben munkáltatott fogvatartottak több mint háromezer asztalt, szekrényt, heverőt és közel kétezer ötszáz irodai széket gyártottak2018-ban.
Hajdú-Bihar Vármegyei Büntetés-végrehajtási Intézet

Különleges sporteseménynek adott otthont Debrecen, ahol először rendeztek úgynevezett Backyard jellegű futóversenyt – és már az első alkalommal is rendkívüli teljesítmény született. A megmérettetés győztese Molnár Ádám bv. törzszászlós, a Hajdú-Bihar Vármegyei Büntetés-végrehajtási Intézet főfelügyelője lett, aki példamutató kitartással teljesítette a kihívást és végül az első helyen zárta a versenyt.
A szabályok rendhagyóak voltak: minden órában újraindult a verseny, és a futók addig állhattak rajthoz újra és újra, ameddig csak bírta az erejük és kitartásuk. Összesen tíz körre került sor, így a legelszántabb résztvevők akár 67 kilométer fölötti távot is teljesíthettek a nap végére.
A verseny nemcsak fizikailag, hanem mentálisan is komoly kihívást jelentett. A folyamatos újrarajtolás, a szűk pihenőidők és a pszichés nyomás miatt a mezőny hamar megritkult.
Ezúton is szívből gratulálunk kollégánknak a kiemelkedő teljesítményhez! Büszkék vagyunk rá, hogy a Hajdú-Bihar Vármegyei Büntetés-végrehajtási Intézetet ilyen méltón képviselte. További sikerekben gazdag, eredményes versenyeket és kitartást kívánunk neki a jövőbeni megmérettetésekhez!