A Budapesti Fegyház és Börtön, vagyis a „Gyűjtő” területén működő Budapesti Faipari Termelő és Kereskedelmi Kft.-ben munkáltatott fogvatartottak több mint háromezer asztalt, szekrényt, heverőt és közel kétezer ötszáz irodai széket gyártottak2018-ban.
Győr-Moson-Sopron Vármegyei Büntetés-végrehajtási Intézet
2017. március 29-én intézet megtartotta hagyományos Egyházi Kerekasztal megbeszélését azoknak a lelkészeknek, missziós testvéreknek a részvételével, akik régóta végeznek börtönpasztorációs szolgálatot a helyi fogvatartottak között.

Minden évben van meghívott vendég is ezeken az alkalmakon, idén dr. Győrfi Károly egykori diplomata, a „Keresztényüldözés a 21. század elején” című könyv szerzője volt az előadásra felkért személy.
Előadását nagy érdeklődés kísérte, a hallgatóság kérdéseket is feltehetett a témával kapcsolatban. Végül pedig a börtönrádió fogvatartotti riportere készített vele interjút.
Jánosa Attila, börtönlelkész