A Budapesti Fegyház és Börtön, vagyis a „Gyűjtő” területén működő Budapesti Faipari Termelő és Kereskedelmi Kft.-ben munkáltatott fogvatartottak több mint háromezer asztalt, szekrényt, heverőt és közel kétezer ötszáz irodai széket gyártottak2018-ban.
A Győr-Moson-Sopron Vármegyei Büntetés-végrehajtási Intézet és a vármegyei rendőr-főkapitányság között fennálló szakmai együttműködés részeként a Győr környéki középiskolák és általános iskolák tanulói rendszeresen vesznek részt bűnmegelőzési célzatú intézetlátogatásokon. Legutóbb a rendőrség által szervezett napközis tábor résztvevői látogattak el az intézetbe.
A többségében hetedik és nyolcadik osztályos tanulók számára a Biztonsági és a Fogvatartási Ügyek Alosztály munkatársai tartottak tájékoztató előadást a vármegyei intézetben zajló szolgálatellátásról, a fogvatartottak napirendjéről, házirendjéről, illetve a társadalmi reintegrációjuk elősegítése érdekében végzett szakmai munkáról. Az előadásokat követően a rendszeresített kényszerítő és mozgáskorlátozó eszközök bemutatása sem maradhatott el.
A látogatás bűnmegelőzési célzatát szem előtt tartva – már hagyományos módon - a diákok beszélgethettek egy kábítószer-kereskedelem miatt elítélt fogvatartottal, aki elmesélte élettörténetét és a szabadulás utáni terveit is megosztotta a középiskolásokkal.
Az intézetlátogatás részeként a diákok megtekintették a fogvatartotti körletet, benézhettek néhány üres fogvatartotti zárkába, az intézet udvarán pedig egy rabszállító járműbe is beszállhattak.
A látogatáson részt vevő fiatalok ezúttal is rendkívül hasznosnak, érdekesnek és tanulságosnak ítélték meg a vármegyei intézetben látottakat-hallottakat.