A fogvatartottak részt vesznek a börtönök fenntartásában: ők végzik a felújítási, karbantartási munkákat, dolgoznak a mosodákban, a konyhákban és takarítják a körleteiket.
Kalocsai Fegyház és Börtön
A Bács-Kiskun Vármegyei Kormányhivatal és a Kalocsai Fegyház és Börtön együttműködésnek köszönhetően, a fogvatartottaknak ismételten lehetőség nyílt személyi okmány elkészíttetésére.
Év eleje óta újrahasznosított alapanyagokból székpárnákat készítenek a fogvatartottak a Kalocsai Fegyház és Börtönben az EFOP-1.3.3-16-2016-00001 azonosító számú "Fogvatartottak reintegrációja” című kiemelt projekthez kapcsolódó Foglalkozási rehabilitációs programelemben.
A megelőzés jegyében június második hetében, a Mobiltüdő-szűrő Állomás dolgozói látogattak két napra a Kalocsai Fegyház és Börtönbe, ahol a dolgozókat és az elítélteket vizsgálták.
Passiót mutatott be a Kalocsai Fegyház és Börtön elítéltjeinek színjátszó köre 2023. június 7-én, az intézet kápolnájában.
Pályaorientációs osztályfőnöki órán vettünk részt a kalocsai Nagyasszonyunk Katolikus Óvoda Általános Iskola és Gimnáziumban.
Ebben az évben május 18. és 20.-a között került megrendezésre Kalocsán a XII. Sárkányhajó Kupa, amelyre - most már a hagyományoknak megfelelően - a Kalocsai Fegyház és Börtön is nevezett a már szokásos női-férfi vegyes csapattal.
A büntetés-végrehajtási dolgozók munkájába és az elítéltek életébe nyertek bepillantást 2023. május 17-én, a Bajai EGYMI tanulásban akadályozottak általános iskolájának 8. osztályos tanulói és pedagógusai.
A néhány éve megújult, és minden igényt kielégítő korszerű konyhánk kihasználtságának, valamint a bevételeink növelése érdekében nem csak a fogvatartottak és a személyi állomány, hanem külsős személyeknek is ebédelési lehetőséget biztosítunk.
Folyamatosak és népszerűek intézetünkben jobb agyféltekés rajzfoglalkozások, melyek egyik célja, hogy a bal agyfélteke racionalitása ne gátolja meg a jobb agyfélteke kreativitását.
A Kalocsai Fegyház és Börtön toborzói is megjelentek Kalocsa város május 1-jei, Érsekkertben megtartott rendezvényén. A látogatók sokaságát vonzó szabadidős program jó lehetőséget teremtett a hivatásos életpálya népszerűsítésére.