A Budapesti Fegyház és Börtön, vagyis a „Gyűjtő” területén működő Budapesti Faipari Termelő és Kereskedelmi Kft.-ben munkáltatott fogvatartottak több mint háromezer asztalt, szekrényt, heverőt és közel kétezer ötszáz irodai széket gyártottak2018-ban.
Tolna Vármegyei Büntetés-végrehajtási Intézet
2019. február 27-én rendhagyó előadáson vettek részt az I. Béla középiskola kilencedik osztályos diákjai a Tolna Vármegyei Büntetés-végrehajtási Intézetben.
Az EFOP-1.3.3 pályázat részeként valósult meg az a jóvátételi program, amelyben egy fogvatartott is előadást tartott. Olyan ember beszélt a diákoknak a drogról, akinek az ítélete közvetlen összefüggésben van a kábítószerrel, valamint korábban maga is aktív szerhasználó volt. A fiatalok így hiteles képet kaptak a szerhasználat egyénre gyakorolt hatásairól, a kábítószer és a bűncselekmények összefüggéseiről, következményeiről.
A jóvátétel szimbolikus jellegű, a büntetés időtartamát nem érinti, tulajdonképpen egy erkölcsi gesztus a társadalom felé. A tapasztalatok alapján a jóvátételben való részvétel jó hatással van a fogvatartottak magatartására, illetve erősíti bennük azt a tudatot, hogy a jóvátételi munkával visszaadhatnak valamit a társadalomnak abból, amit a bűncselekmény elkövetésével elvettek. Segíti a későbbi visszailleszkedésüket, és azt, hogy szabadulásuk után szabálykövető, hasznos tagjai legyenek a társadalomnak.
Az előadás után a diákok általános tájékoztatást hallhattak az intézetről, majd mozgáskorlátozó eszközöket és rendszeresített fegyvereket nézhettek meg. Legvégül intézetbejáráson vehettek részt, ahol többek között az egészségügyi orvosi szobát, a körletet, a fegyelmi körletet tekintették meg.