A Budapesti Fegyház és Börtön, vagyis a „Gyűjtő” területén működő Budapesti Faipari Termelő és Kereskedelmi Kft.-ben munkáltatott fogvatartottak több mint háromezer asztalt, szekrényt, heverőt és közel kétezer ötszáz irodai széket gyártottak2018-ban.
Megújult a személyi állomány által használható bv. intézeti konditerem.
2021. decemberétől ismét használatba vehető a bv. intézet kondicionáló eszközparkja, mely a személyi állomány munkahelyi körülményeinek és munkahelyi környezetének javításán túl a fizikai állóképesség növeléséhez is hozzájárul. A helyiség kialakítása fogvatartotti munkáltatás bevonásával történt meg, a forrást a Büntetés-végrehajtás Országos Parancsnoksága biztosította. A rendelkezésre álló eszközök erőnléti és állóképességet erősítő mozgásformák végrehajtására is alkalmasak, melyet az állományi tagok örömmel vettek birtokba. Köztudott, hogy a mozgás élettani hatása jótékony, ugyanakkor az emberi szervezet kiegyensúlyozott működését is segíti, melyre a személyi állományi tagoknak - a bv. intézeten belül - kulturált környezetben és térítésmentesen nyílik lehetősége.