A Budapesti Fegyház és Börtön, vagyis a „Gyűjtő” területén működő Budapesti Faipari Termelő és Kereskedelmi Kft.-ben munkáltatott fogvatartottak több mint háromezer asztalt, szekrényt, heverőt és közel kétezer ötszáz irodai széket gyártottak2018-ban.
Jász-Nagykun-Szolnok Vármegyei Büntetés-végrehajtási Intézet
![](https://bv.gov.hu/sites/default/files/pallay-otto.jpg)
A Szolnoki Törvényszéken 2018. november 23-án Digitális Nyílt Napot tartottak, melyen Kissné dr. Szabó Judit, a Szolnoki Törvényszék elnöke és az Országos Bírósági Hivatal képviselői mutatták be az elmúlt hat évben a magyar bíróságokon megvalósított elektronikus fejlesztéseket.
Az érdeklődők külön standokon ismerhették meg a bírósági távmeghallgatást, a beszédfelismerő, beszédleíró szoftverek alkalmazását, megtudhatták, mit takarnak a „Digitális Bíróság” Projekt és az „Új generációs képzések” kifejezések. A rendezvényen természetesen részt vett intézetünk parancsnoka Horváth Ákos bv.ezredes is, aki Dr. Ivanov Dömötör bv. bíróval próbálták ki az intézet és a Szolnoki Törvényszék között létrehozott új kapcsolatot, azaz a tárgyalóterem és az intézetben létrehozott távtárgyaló helyiség kapcsolódását.