A Budapesti Fegyház és Börtön, vagyis a „Gyűjtő” területén működő Budapesti Faipari Termelő és Kereskedelmi Kft.-ben munkáltatott fogvatartottak több mint háromezer asztalt, szekrényt, heverőt és közel kétezer ötszáz irodai széket gyártottak2018-ban.
Az igazság védelmében
Jász-Nagykun-Szolnok Vármegyei Büntetés-végrehajtási Intézet
5001 Szolnok, Dózsa Gy. u. 1/a
06-56/512-750
szolnok.uk@bv.gov.hu
Köszöntöttük a hölgyeket
2017-03-08 00:00
Mint minden évben, március 8-án köszöntöttük hölgykollégáinkat a Nemzetközi Nőnap alkalmából.
A köszöntéshez segítségül hívtuk Szalai Pál: Nőnapi köszöntő című versét is. Az intézetben már sokadik alkalom, hogy a virág átadásán kívül próbálunk egy kis vidámságot is csalni kolléganőink arcára.
Ebben az évben az intézet személyi állományából verbuvált tagok alkották a fellépő együttest, amely fergeteges sikert aratott, majd a koncert után a bokrétákat is átadtuk és elfogyasztottuk a hölgyek által sütött süteményeket.