A Budapesti Fegyház és Börtön, vagyis a „Gyűjtő” területén működő Budapesti Faipari Termelő és Kereskedelmi Kft.-ben munkáltatott fogvatartottak több mint háromezer asztalt, szekrényt, heverőt és közel kétezer ötszáz irodai széket gyártottak2018-ban.
Az igazság védelmében
Jász-Nagykun-Szolnok Vármegyei Büntetés-végrehajtási Intézet
5001 Szolnok, Dózsa Gy. u. 1/a
06-56/512-750
szolnok.uk@bv.gov.hu
![](https://bv.gov.hu/sites/default/files/pallay-otto.jpg)
Pályaorientáció Szolnokon
2024-07-02 08:40
2024. június 27 -én a Szentannai Sámuel Református Gimnázium, Technikum és Kollégium Karcag diákjai intézetlátogatással egybekötött pályaorientációs és bűnmegelőzési célú előadáson vettek részt a Jász-Nagykun-Szolnok Vármegyei Büntetés-végrehajtási Intézetben.
A büntetés-végrehajtási szervezet bemutatása a bv. intézet által végzett feladatok és munkakörök ismertetésével, valamint a felvételi eljárással kapcsolatos tájékoztatóval kezdődött. Ezt követően bemutatót tartottunk a mozgáskorlátozó eszközök alkalmazásáról, amit a vállalkozó szellemű diákok ki is próbálhattak, majd börtönlátogatáson vehettek részt, amely során megtekinthettek egy fogvatartottak elhelyezésére szolgáló zárkát.