A Budapesti Fegyház és Börtön, vagyis a „Gyűjtő” területén működő Budapesti Faipari Termelő és Kereskedelmi Kft.-ben munkáltatott fogvatartottak több mint háromezer asztalt, szekrényt, heverőt és közel kétezer ötszáz irodai széket gyártottak2018-ban.
Tiszalöki Országos Büntetés-végrehajtási Intézet
A Tiszalöki Országos Büntetés-végrehajtási Intézet hagyományosan jó kapcsolatot ápol a környék településeivel, amely együttműködés nemcsak a közösségi és szakmai programok, valamint feladatok teljesítésében mutatkozik meg, hanem az intézet toborzási tevékenységének kiterjesztésében is.
Számos fórum, összejövetel nyújtott már lehetőséget az intézet számára, hogy bemutassa szakmai feladatrendszerét. A környező települések közösségi rendezvényein többször jelen voltak már kollégáink.
Tiszalökön, a városnapi rendezvényen az intézet műveleti csoportja mutatkozott be, valamint Hajdúböszörményben a Tractor Pulling Traktorhúzó Európa Kupa versenyhelyszínén is felállítottuk a toborzósátrat, illetve az érdeklődők megtekinthették a csoport taktikai bemutatóját.
A hónap végén, Szerencsen a XI. Országos Csokoládé Fesztiválon nézhették meg az érdeklődők a rabszállítót, a technikai eszközöket, és tájékozódhattak a felvételi feltételekről.