A Budapesti Fegyház és Börtön, vagyis a „Gyűjtő” területén működő Budapesti Faipari Termelő és Kereskedelmi Kft.-ben munkáltatott fogvatartottak több mint háromezer asztalt, szekrényt, heverőt és közel kétezer ötszáz irodai széket gyártottak2018-ban.
Tiszalöki Országos Büntetés-végrehajtási Intézet
Az Emberi Erőforrások Minisztériuma által kiírt „Családbarát munkahelyek kialakításának és fejlesztésének támogatása” című, CSP-CSBM-18 pályázaton elnyert támogatás felhasználásának céljaként az intézet közösségfejlesztő programok, egyéni és csoportos kompetenciákat erősítő tevékenységek megszervezését tűzte ki maga elé.
„Olyan programok megvalósítását terveztük, amelyek a családbarát szemlélet kialakításához nagymértékben hozzájárulnak. A jelentős leterheltséggel bíró állománytagoknak szükségük van a kikapcsolódásra, regenerációra, valamint annak legideálisabb módjára, ha mindezt családi körben teszik. Kiváló alkalmaknak bizonyultak ehhez a szabadban eltöltött kirándulások, mint például a zempléni családi nap, illetve a Tisza-tavi biciklitúra. A pályázat biztosította a teljes költségmentességet, amelybe a belépőjegyek, bérletidíjak és az étkezés is bele tartozott. Az intézet támogatta a programot az utazási feltételek biztosításával. A szabadidős programok másik sarkalatos pontja volt a kulturális eseményeken való részvétel, így több alkalommal látogattunk múzeumot, valamint a Tiszalök Csillaga Kulturális és Segélyező Egyesület hozzájárulásával 28 személy nézte meg a Miskolci Nemzeti Színházban a Férjek és feleségek című előadást.
Mai világunkban egyre ismertebb és gyakoribb a kiégés szindrómája. A pályázatban igyekeztünk olyan lehetőségeket keresni, amellyel támogatni tudjuk a kollégák felfrissülését. Képességeik, készségeik és aktivitásuk megújulását különböző foglalkozások megszervezésével biztosítottuk. Több alkalomból álló kommunikációs, valamint kiégést megelőző tréningek és apa-coaching megszervezésével zökkentettük ki őket a mindennapi egyhangúságból, amelynek sikerét a külső, független tréner személye biztosította.
Az őszi programok között szerepelt a Mikulás ünnepség, tavasszal pedig pünkösdi bált szerveztünk. Az intézet egyik legnépszerűbb családbarát intézkedése – immáron harmadik éve – a gyerektábor. Idén két alkalommal van lehetősége a kollégáknak egy-egy hét időtartamban rábízni az intézetre a gyermekük napközbeni felügyeletét. A tábor népszerűsége abban is rejlik, hogy reggelente a gyerekek a szüleikkel együtt érkeznek az intézetbe, ugyanott ebédelnek, játszanak egész nap és ezzel egyidejűleg kicsit megismerkedhetnek a munkahelyükkel. A hét alatt kirándulásokat, kulturális és szórakoztató programokat kínálunk az egyébként vegyes korosztályból álló gyerekeknek.” – foglalta össze a pályázat koncepcióját Dr. Tibay Balázs Marcell bv. alezredes, személyügyi vezető.
A program időtartama 2018. június 1-től 2019. október 1-ig tart. A megvalósítás során eddig összesen kilencvenhárom gyerek és kettőszáznyolcvanöt felnőtt kapcsolódott be közvetlenül a programokba. A nyári események között szerepel még a gyerektábor második turnusa, valamint egyéb tréningek.