A Budapesti Fegyház és Börtön, vagyis a „Gyűjtő” területén működő Budapesti Faipari Termelő és Kereskedelmi Kft.-ben munkáltatott fogvatartottak több mint háromezer asztalt, szekrényt, heverőt és közel kétezer ötszáz irodai széket gyártottak2018-ban.
Tiszalöki Országos Büntetés-végrehajtási Intézet
Elkezdődött a büntetés-végrehajtási felügyelő képzésben résztvevő állomány szakmai gyakorlata. Több hét tapasztalatszerzés, tanulás, elmélet és tevékeny gyakorlat vár rájuk a következő időszakban. A Nyíregyházi Egyetemen elindult fegyőrképzés hallgatói közül harmincnégyen a Tiszalöki Országos Bv. Intézetben szerzik meg gyakorlati ismereteiket.
Az úgynevezett moduláris képzésben résztvevő hallgatók több mint fél éves képzési cikluson keresztül sajátítják el a szakmát. A képzési időszak alatt 5 hét gyakorlat vár rájuk, amelynek első periódusában megismerkednek többek között az objektum sajátosságaival, a biztonsági rendszer alapvető felépítésével, a rendszeresített szolgálati okmányokkal, és számos olyan tényezővel, amely a biztonságos szolgálatellátáshoz szükséges. A gyakorlati oktatás szerves részét képezi a hallgatók felkészítésének, amelyben az intézet komoly szerepet vállalt. A képzést elkezdő 476 főt több tanulócsoportba sorolták be, amelyből 3 osztály, azaz több mint 100 hallgató Tiszalökön kezdi meg a tapasztalatszerzést. Az intézet július közepéig folyamatosan nyújt lehetőséget a terepmunka elsajátításához. A sikeres vizsga után a hallgatók büntetés-végrehajtási felügyelő OKJ-s bizonyítványt kapnak.