A Budapesti Fegyház és Börtön, vagyis a „Gyűjtő” területén működő Budapesti Faipari Termelő és Kereskedelmi Kft.-ben munkáltatott fogvatartottak több mint háromezer asztalt, szekrényt, heverőt és közel kétezer ötszáz irodai széket gyártottak2018-ban.
Tiszalöki Országos Büntetés-végrehajtási Intézet
Negyven fiatal kolléga kezdte meg szolgálatát a Tiszalöki Országos Bv. Intézetben. A kibocsátó ünnepség másnapján Dr. Bozsó Zoltán bv. dandártábornok, az intézet parancsnoka köszöntötte az állományt az intézetben.
Több mint 400 büntetés-végrehajtási felügyelő kezdi meg a napokban hivatásos szolgálatát a bv. szervezet valamelyik intézetében. Szolgálati jogviszonyuk már a moduláris képzés elején elkezdődött, most pedig sikeres záróvizsgát tettek. A kollégák a nyíregyházi képzési helyen sajátították el elméleti ismereteiket.
A szervezeti egységek vezetői átfogó tájékoztatást nyújtottak a szervezeti struktúráról, a szolgáltatási rendszerről, az alapvető szakmai tevékenységről és bemutatták az objektumot. Az intézet parancsnoka külön kiemelte a szervezeti kultúra, az instruktori rendszer és a segítségnyújtás fontosságát.
"A képzés során 5 hét gyakorlat állt rendelkezésünkre, hogy átvegyük a megfelelő ismereteket, de emellett rengeteg tanulásra volt szükségünk. A záróvizsga nem volt könnyű. A napi rutint és gyakorlatot a tiszalöki intézetben szeretném elsajátítani."- fogalmazott Csoma Viktor bv. őrmester.