A Budapesti Fegyház és Börtön, vagyis a „Gyűjtő” területén működő Budapesti Faipari Termelő és Kereskedelmi Kft.-ben munkáltatott fogvatartottak több mint háromezer asztalt, szekrényt, heverőt és közel kétezer ötszáz irodai széket gyártottak2018-ban.
Tiszalöki Országos Büntetés-végrehajtási Intézet

Tömegek, kíváncsi gyerekszemek, és minden, amit a rendvédelemről testközelből látni akarsz – ilyen volt az V. Agglomerációs Központ látványos bemutatkozása az idei Debrecen Drive-on.
A hétvégi rendezvény egyik legnépszerűbb helyszíne egyértelműen a büntetés-végrehajtási szervezet V. Agglomerációjának standja volt. Már messziről vonzotta a látogatókat a különleges járművek és ritkán látott eszközök sora, de ami igazán lenyűgözte a közönséget, az az élmény, amit ezek nyújtottak. Történelem, technika és akció – egy helyen!
A látogatók egy valódi páncélozott rabszállítóba is bepattanhattak, megnézhették belülről a rabszállító buszt, sőt olyan kényszerítőeszközöket is kézbe vehettek, amiket eddig maximum filmekben láthattak. És ha ez nem lenne elég, az egyik legnagyobb szenzációt egy több mint 200 éves bilincs és más korabeli eszközök jelentették, amikkel igazi időutazásban lehetett részük az érdeklődőknek. A gyerekek körében toronymagasan a legnagyobb kedvenc a Mini Drive programban bemutatott „Rabó Mobil” lett, melyért külön köszönet a Hajdú-Bihar Vármegyei Büntetés-végrehajtás két kollégájának. A mini akadálypályán vezetési tudásukat is próbára tehették a gyerekek, ahol a lelkesedés, a nevetés és a versenyszellem garantált volt! Volt, aki alig akart kiszállni a volán mögül! A rendvédelmi bemutatók látványosak és rendkívül tanulságosak is voltak. A látogatók kézbe vehették a CPE védőfelszereléseket, kérdezhettek a szakemberektől, és egy kis időre ők maguk is belekóstolhattak abba, mit jelent a szolgálat a hétköznapokban.
Egy biztos! Aki idén kilátogatott a Debrecen Drive-ra, annak az V. Agglomerációs Központ standja felejthetetlen élményt nyújtott!