Az Adorján-Tex Kft. varrodájában – amely a Kalocsai Fegyház és Börtönben működik, és fogvatartottak munkáltatásával gyárt textiltermékeket – több mint 108 ezer gyakorló pólót készítettek 2018-ban az elítéltek a hazai rendvédelmi szervek hivatásos egyenruhásainak számára.
A Kádár-korszak (1957-1989)
1957-ben vezették be az új egyenruhát, aminek szürke színe változatlan maradt. A rendfokozati jelzések a vállcsúcsba bevarrva kerültek kialakításra, a jelzésrendszer pedig visszatért a tradicionális formához. A testületi szín is megváltozott, a továbbiakban szilvakék volt. Ez megjelent a parolik színében, valamint a nadrág, a tányérsapka, a váll-lapok és a zubbony gallérjának paszpólozásában. Ezen felül nyitott fazonú zubbonyok is kiosztásra kerültek. A tányérsapkán továbbra is vörös csillag volt látható. A ruha kiegészítő eleme ebben a korszakban is a vállszíjas derékszíj volt. A lovaglónadrágot csizmával, míg a pantallót félcipővel viselték. 1987-ben általános szolgálati viseletként lett rendszeresítve a 65M gyakorlóruházat.
A nők az ünnepi ruházathoz sötétkék nemezkalapot, a szolgálatihoz merevítés nélküli, sötétkék tányérsapkát és sötétkék barettet kaptak.