A Budapesti Fegyház és Börtönt sokáig Európa legmodernebb börtönei között tartották számon, építése során a nyugat-európai és az észak-amerikai börtönépítészeti tapasztalatokat, illetve a korszak számos technikai újításait is figyelembe vették. Az intézetben a kor fővárosi viszonyait messze meghaladva központi fűtés, villanyvilágítás, illetve két úszómedence is volt.
Az igazság védelmében
Youtube
A Büntetés-végrehajtás Országos Parancsnoksága által irányított akcióban a büntetés-végrehajtás szakemberei több mint 4 és fél ezer zárkát és közel 17 ezer fogvatartottat vizsgáltak át az úgynevezett tiltott tárgyak felkutatása céljából. A BvOP felkérésére az ellenőrzésben ismét részt vettek a Készenléti Rendőrség munkatársai is. A rendőrök az intézkedések biztosításában működtek közre, a kábítószer-kereső szolgálati állatok a büntetés-végrehajtás kutyás szolgálatát erősítették.
Az országos biztonsági vizsgálat eredményeként országszerte 80 tiltott tárgyat foglaltak le a fogvatartottaktól.

Collage galéria









