Az Adorján-Tex Kft. varrodájában – amely a Kalocsai Fegyház és Börtönben működik, és fogvatartottak munkáltatásával gyárt textiltermékeket – több mint 108 ezer gyakorló pólót készítettek 2018-ban az elítéltek a hazai rendvédelmi szervek hivatásos egyenruhásainak számára.
Az igazság védelmében
A delegáció elöljárója miniszter úr mellett Ivan Milan tábornok úr, a szlovákiai büntetés-végrehajtás országos parancsnoka és Dr. Tóth Tamás bv. vezérőrnagy a magyar büntetés-végrehajtás országos parancsnoka volt.
A rendezvény megnyitóját követően Biczó László bv. dandártábornok és Kopcsik Károly bv. dandártábornok prezentált a büntetés-végrehajtási szervezetről, eredményeiről, munkásságáról.
Ezt követően, intézetlátogatás keretén belül bepillantást nyerhettek a fogvatartotti munkáltatásba, az intézetek mellett működő Bufa Kft, valamint a Duna-Mix Kft. nyomdaipari részlegének segítségével.

Collage galéria














