A Budapesti Fegyház és Börtön, vagyis a „Gyűjtő” területén működő Budapesti Faipari Termelő és Kereskedelmi Kft.-ben munkáltatott fogvatartottak több mint háromezer asztalt, szekrényt, heverőt és közel kétezer ötszáz irodai széket gyártottak2018-ban.
A tűz pillanatok alatt, a robbanás sebességével terjedt az 1700 négyzetméteres csarnokban, ahol aznap száznegyvenkettő elítélt és hat művezető dolgozott. Azonnal elkezdődött a tűzoltás és az életmentés, de a mérgező gázokat, a füstöt és a tüzet csak több mint kétórás megfeszített munkával tudták megállítani. A mentés közben 141 fogvatartott és 4 művezető jutott ki épen vagy kisebb sérülésekkel a területről, együtt mentették egymást a rabok és a felügyelők. A tragédia zűrzavarát kihasználva egyetlen elítélt sem szökött meg. A szerencsétlenségben hárman vesztették életüket, Kovács Hegedűs Gábor bv. őrnagy, Szalay Árpád bv. alhadnagy és egy fogvatartott.
A hősök emlékét márványtábla őrzi a Szegedi Fegyház és Börtön aulájában. A tragédia évfordulóján, július 28-án az intézet dolgozói katonai tiszteletadással emlékeztek az áldozatokra, megkoszorúzták márványtáblájukat és a Belvárosi Temetőben sírhelyüket.

Collage galéria







