A Budapesti Fegyház és Börtönt sokáig Európa legmodernebb börtönei között tartották számon, építése során a nyugat-európai és az észak-amerikai börtönépítészeti tapasztalatokat, illetve a korszak számos technikai újításait is figyelembe vették. Az intézetben a kor fővárosi viszonyait messze meghaladva központi fűtés, villanyvilágítás, illetve két úszómedence is volt.
Az igazság védelmében
Így egy helyi szervnél dolgozó tiszthelyettes, biztonsági felügyelő bére január 1-jétől bruttó 474 680 forintra, egy körletfelügyelő bruttó bére pedig 486 372 forintra emelkedett. A területi szerveknél dolgozó tiszthelyettesek fizetése biztonsági felügyelőként 533 138 forintra, körletfelügyelőként 589 258 forintra nőtt. Tiszti besorolásban a helyi és a területi szervben dolgozó reintegrációs tiszt bruttó 650 054 forintot, míg biztonsági tiszt bruttó 734 234 forintot keres az idei évtől.
A megemelt illetmény februárban érkezik először a számlánkra.






