A Kalocsai Fegyház és Börtönben működő varrodában fogvatartottak készítik a rendvédelmi szervek egyenruháját. A gyakorló ruházathoz több mint 163 ezer, míg a társasági ruházathoz több mint 41 ezer kilométernyi alapanyagot használtak fel 2018-ban.
Az igazság védelmében
Tűzeset a Budapesti Fegyház és Börtönben
2018-02-06 20:01
A Budapesti Fegyház és Börtön egyik zárkájában 2018. február 6-án a délutáni órákban tűz keletkezett.
A tüzet a szinten tartózkodó felügyelők azonnal eloltották. A tűz keletkezésének okát a katasztrófavédelem szakemberei vizsgálják. Hat fogvatartottat, illetve négy büntetés-végrehajtási dolgozót a kiérkező mentők füstmérgezés gyanújával további vizsgálat céljából kórházba szállítottak. A tűz következtében keletkezett füst miatt a bv. intézet a börtön szakmai protokollja szerint az épületszárnyat kiürítette, a fogvatartottakat másik objektumba helyezte át.