A Budapesti Fegyház és Börtön, vagyis a „Gyűjtő” területén működő Budapesti Faipari Termelő és Kereskedelmi Kft.-ben munkáltatott fogvatartottak több mint háromezer asztalt, szekrényt, heverőt és közel kétezer ötszáz irodai széket gyártottak2018-ban.
Az elmúlt napokban a közösségi médiában, valamint több internetes fórumon megjelent egy állítólagos börtönőr nyílt üzenete "Ferikének, aki végzett a 8 éves kislánnyal".
A Büntetés-végrehajtás Országos Parancsnoksága leszögezi, hogy valamennyi bűncselekmény áldozatával, illetve az áldozatok hozzátartozóival maximálisan együttérez, azonban a hivatkozott írásban közöltek semmiben sem tükrözik a büntetés-végrehajtási szervezet mai működését, szakmai tevékenységét. A börtönhierarchia egy létező jelenség, amely szubkultúrában a rabok valóban mélyen elítélik a gyermekek sérelmére bűncselekményt elkövető társaikat, de ez nem jelenti azt, hogy megengedett lenne az önbíráskodás bármilyen formája. A büntetés-végrehajtási intézetek szakemberei – a biztonsági és reintegrációs tisztek, a büntetés-végrehajtási pszichológusok, a büntetés-végrehajtási pártfogók és a börtönlelkészek – minden esetben felkészülnek az ilyen fogvatartottak intézetbe történő befogadására és a beilleszkedésükkel kapcsolatos nehézségek kezelésére.
BvOP Kommunikációs Főosztály