A börtönökben elsősorban olyan hiányszakmák oktatása zajlik, amelyek illeszkednek az adott térség munkaerő-felvevő piacához.
A Kulturális és Innovációs Minisztérium Családbarát Munkahely Díjának 2023. évi jutalmazottjai között hat bv. intézet vált jogosulttá egy éven át a Családbarát munkahely cím használatára.
Egy, a Büntetés-végrehajtás Egészségügyi Központban elhelyezett fogvatartott 2024. január 3-án gyógyíthatatlan betegségének következtében elhalálozott.
Kompkikötő, templomkert, fogda és ártér – csak néhány azok közül, amelyek az év során az elítéltek munkája folytán tisztultak, szépültek, renoválódtak. A büntetés-végrehajtási szervezet kiemelt célja, hogy minden munkára alkalmas fogvatartott dolgozzon, a társadalom számára hasznos tevékenységet végezzen. A 2023-as év mérlegét tekintve elmondhatjuk, hogy egy újabb dolgos esztendőt tudhatnak maguk mögött a börtönök lakói.
Egy a Kalocsai Fegyház és Börtönben elhelyezett fogvatartott hirtelen rosszullétet követően, az előzetes vizsgálatok alapján, szívelégtelenség következtében elhalálozott.
Egy a Budapesti Fegyház és Börtönben elhelyezett fogvatartott 2023. december 27-én, hirtelen rosszullétet követően, az előzetes vizsgálatok alapján emésztőrendszeri vérzés következtében elhalálozott.
Egy, a Büntetés-végrehajtás Egészségügyi Központban elhelyezett fogvatartott 2023. december 23-án, gyógyíthatatlan megbetegedés következtében elhalálozott.
Az adventi ünnepek idején az ország börtöneiben ítéletüket töltő férfiak és nők nagy gonddal készültek a közelgő karácsonyi ünnepekre. Rajzok, festmények, plüss játékok, tobozmanók, vagy éppen karácsonyfadíszek tucatjai kerültek a karácsonyfák alá, amelyeket az általuk elkövetett bűnök egyfajta jóvátételeként adtak át a kórházak és gyermekotthonok kis lakói részére. Az idősek és a fedél nélküliek sem maradtak jószándék nélkül: egyes rabok műsorral, ajándékkal készültek azoknak, akik – hozzájuk hasonlóan – nem családi körben élik mindennapjaikat. A felajánlásokat mindenhol nagy örömmel fogadták.
Egy, a Büntetés-végrehajtás Egészségügyi Központban elhelyezett fogvatartott 2023. december 18-án gyógyíthatatlan megbetegedés következtében elhalálozott.
Egy, a Büntetés-végrehajtás Egészségügyi Központban elhelyezett fogvatartott 2023. december 16-án gyógyíthatatlan megbetegedés következtében elhalálozott.
Egy, a Közép-dunántúli Országos Büntetés-végrehajtási Intézetben elhelyezett fogvatartott 2023. december 8-án szívelégtelenség következtében elhalálozott.