Az Állampusztai Országos Büntetés-végrehajtási Intézet az egyetlen nem közvetlen állami alapítású börtön, amely Wágner Pál földbirtokos végrendelete alapján, egy szerelemféltési ügy folyományaként jött létre.
Tizenhat börtön közel 80 fogvatartottja vett részt 2018. június 13-án a Büntetés-végrehajtás Országos Parancsnoksága és a Honvédelmi Minisztérium Katolikus Tábori Püspökség közös szervezésében megtartott III. Országos Fogvatartotti Zarándoklaton Mátraverebély-Szentkúton.
Öngyilkos lett egy rab a szombathelyi börtönben vasárnap, a jogerős büntetését töltő férfi a zárkájában felakasztotta magát - közölte a Büntetés-végrehajtás Országos Parancsnokságának szóvivője az MTI-vel.
Kilenc büntetés-végrehajtási intézet közel 150 fogvatartottja vett részt 2018. június 7-én a Közép-dunántúli Büntetés-végrehajtási Intézetben megrendezett, VIII. Országos Fogvatartotti Imanapon.
A börtönben is fontos szerepet töltenek be a gyermekek, hiszen talán az ő távollétük az, ami a leginkább megviseli az elítélteket, akiknek a büntetésük miatt nehezebb ellátni a szülői feladatokat. Annak érdekében, hogy az a fizikai és lelki távolság, amely terhet ró a fogvatartottakra és velük együtt a gyermekeikre is, a lehető legkisebb mértékre csökkenjen, ma a börtönök többségében, gyermekbarát, úgynevezett családi látogatóhelyiségeket, alakítottunk ki és a jövőben is arra törekszünk, hogy minden büntetés-végrehajtási intézetben kialakításra kerüljenek ilyen helyiségek.
Az elmúlt napokban a közösségi médiában, valamint több internetes fórumon megjelent egy állítólagos börtönőr nyílt üzenete "Ferikének, aki végzett a 8 éves kislánnyal".
2018. május 7-én a Budapesti Fegyház és Börtönben 7 elítélt kezdte meg az érettségi vizsgát. Idén összesen 45 fő fogvatartott készült fel a vizsgákra a hazai büntetés-végrehajtási intézetekben, valamint további 149 fő fogvatartott szerzi meg az idei évben az OKJ szakvizsga bizonyítványát.
A Fővárosi Büntetés-végrehajtási Intézet 8 jogerős büntetését töltő fogvatartottja jóvátételi munkavégzés keretében a Budapest X. kerületi Hangár utcai erdő rendezésében nyújt segítséget Föld napja alkalmából 2018. április 14-én.
A Budapesti Fegyház és Börtön egyik zárkájában 2018. február 6-án a délutáni órákban tűz keletkezett.
Dr. Tóth Tamás bv. vezérőrnagy, a büntetés-végrehajtás országos parancsnoka és Papp Károly r. altábornagy, országos rendőr-főkapitány dicséretben részesítette a rendőrség azon munkatársait, akik közreműködtek a 2018. január 12-én a Sopronkőhidai Fegyház és Börtönből megszökött fogvatartott elfogásában.
A Sopronkőhidai Fegyház és Börtön foglalkoztatási programjában részt vevő egyik fogvatartott 2018. január 12-én a déli órákban munkavégzésének helyszínéről megszökött.