A büntetés-végrehajtási szervezet részt vett az Ideiglenes Biztonsági Határzár első sorához szükséges elemek legyártásában, és a Magyar Honvédséggel közösen részt vállalt annak megépítésében is. A második sor kerítés elkészítése viszont már teljes egészében a büntetés-végrehajtás feladata volt: a második kerítés szakembereink irányításával és összesen 700 fogvatartott munkáltatásával határidő előtt, már 2017 tavaszára befejeződött.
Szent Adorján életútja
Maximianus császár főhivatalnoka, katonatiszt. A keresztényüldözés során megtért, mártírhalált halt. Tiszteletére Pribina szláv fejedelem 850 körül templomot és apátságot építetett Zalaváron.
Szent Adorjánt Magyarországon a legkorábbi hazai templomvédőszentek között tisztelik. Leginkább ülő alakként, polgári viseletbe öltözve, levágott jobb kezét bal kezében tartva ismert, de páncélban, fiatal harcosként is gyakran ábrázolják. Jelképei: üllő, kard, bárd, lobogó, levágott kéz, illetve az oroszlán, mint a keresztény hitnek bátor védelmezője. A rendelkezésünkre álló források szerint a kisázsiai születésű katonatiszt Nikomédiában szolgált Maximianus császár uralkodása alatt. Adorjánt keresztény hite miatt 304 körül börtönbe vetették, kivégezték, lábszárát üllőn összetörték, karjait bárddal levágták. Felesége, Natália titokban ellopta Adorján egyik karját. Földi maradványait Konstantinápolyba, majd onnan a 7. századba Rómába szállították.





