2017-ben is tovább folytatódik a két rendvédelmi szervezet között eddig is sikeres és eredményes közös munka.
Büntetés-végrehajtás Gazdasági Ellátó Intézete
Tizenegy balassagyarmati fogvatartott számára kezdődtek meg az érettségi vizsgák a héten, akik az intézet falain belül adhatnak számot tudásukról.
Anyák és nagymamák fogadhatták szeretteiket a Veszprém Vármegyei Büntetés-végrehajtási Intézet falai között.
Horgászversenyen mérhette össze tudását már másodízben a Jász-Nagykun-Szolnok Vármegyei Büntetés-végrehajtási Intézet személyi állománya 2017. május 6-án, Cibakházán.
Már hagyomány a Szegedi Fegyház és Börtön életében, hogy a pedagógusokat kis ünnepség keretében köszöntik. Június 7-én délelőtt az intézet II. Objektumában, a Dorozsmai úti előzetes házban Tikász Sándor bv. dandártábornok dicséretben részesített hat dolgozót.
Az idén immár nyolcadik alkalommal rendezték meg városunkban a "Borvidék Félmaraton" elnevezésű programot.
A Magyar Honvédség 64. Boconádi Szabó József Logisztikai Ezrede az idén huszonegyedik alkalommal rendezte meg kispályás labdarúgó tornáját a kaposvári fegyveres és rendvédelmi szervek részvételével 2017. május 4-én Kaposújlakon.
Kontrát Károly miniszterhelyettes, a Belügyminisztérium parlamenti államtitkára anyák napja alkalmából köszöntötte a Belügyminisztérium állományában és az irányított szerveknél foglalkoztatott négy vagy több gyereket nevelő édesanyákat, valamint a szolgálatteljesítés közben elhunyt rendőrök, tűzoltók özvegyeit, valamint miniszteri elismeréseket adott át.
Tizenhét szolgálati kutya minősítő vizsgája volt május első csütörtökén, Szegeden az előzetes ház ( II. objektum) kutyatelepén.
Május elején kezdődtek az érettségi és a főiskolai vizsgák a Szegedi Fegyház és Börtönben. Kilenc elítélt érettségizik, huszonnégyen pedig főiskolán vizsgáznak.