A Budapesti Fegyház és Börtön, vagyis a „Gyűjtő” területén működő Budapesti Faipari Termelő és Kereskedelmi Kft.-ben munkáltatott fogvatartottak több mint háromezer asztalt, szekrényt, heverőt és közel kétezer ötszáz irodai széket gyártottak2018-ban.
Sopronkőhidai Fegyház és Börtön
Nemzeti ünnepünk, október 23-a alkalmából a Sopronkőhidai Fegyház és Börtönben a nemzeti ünnepre emlékeztek, és jutalmazták a kiemelkedő kollégák teljesítményét.
Több éve hagyomány, hogy néhány tehetséges állományi tag által előadott színvonalas műsorral emlékeznek meg a nemzeti ünnepről, és köszöntik a jutalmazottakat. A vers és a dalok az emlékezés mellett a kitartásra, összefogásra buzdítottak a közös cél elérése érdekében, az ünnepi beszéd pedig felhívta a figyelmet az örökösök felelősségére, az emlékezés kötelességére is.
Elhangzott, hogy az intézet állományából öten országos parancsnoki jutalomban részesültek, melyet a központi ünnepségen vehettek át. A helyi ünnepségen 25 fő személyi állományi tag kapott jutalmat.
Vágó Róbert bv. alezredes az intézet parancsnokhelyettese elmondta, hogy örömmel adta át a sok elismerő oklevelet, és nagyon büszke kollégáira. Megköszönte a jutalmazottak kiemelkedő szakmai tevékenységét, és hangsúlyozta, hogy mindemellett a teljes személyi állomány elismerést érdemel a mindennapokban tanúsított áldozatos munkáért.