A Fiatalkorúak Büntetés-végrehajtási Intézetében augusztus 6-án Ki Mit Tud-on mutathatták meg tehetségüket a fiatalkorú fogvatartottak, akik vers, ének, tánc és egyéb kategóriában indultak.
Csengeri Országos Büntetés-végrehajtási Intézet
2019. augusztus 05-10 között 18 kisgyermek részvételével zajlott intézetünk és az Agrospeciál Kft közös gyermektábora.
A Szegedi Fegyház és Börtönbe bejáró egyházak képviselői minden évben megemlékeznek augusztus 20-án az államalapító Szent István királyról és az újkenyér ünnepéről.
Több megyében működik mozgó kormányablak, most a fogvatartottak ügyeinek intézésben nyújtottak segítséget.
Tökgadulka, altklarinét, furulya, csörgők, udu. Ezeknek a hangszereknek a kíséretével adtak elő szefárd dalokat 2019. augusztus 8-án délután, a Csillagbörtön kultúrházában civil vendégeknek, elítélteknek és dolgozóknak Tóth Bernát Réka és Vázsonyi János előadóművészek.
A Budapesti Fegyház és Börtönben szervezett felszolgáló képzés 14 résztvevője kezdte meg nyári gyakorlatát augusztusban. Az idén februárban indult szakmaképzésbe bevont fogvatartottak a sikeres félévzárást követően a "B" objektumi iskolakörleten sajátítják el a pincérek szakszerű munkájához szükséges gyakorlati tudnivalókat.
Emelőgép kezelő bizonyítványt szereztek az elítéltek a tiszalöki börtönben. A tanfolyam záróvizsgájára 2019. augusztus 13-án került sor, amelyen tizennégyen tettek sikeres vizsgát.
Az előadást követő kötetlen beszélgetést bűnmegelőzési céllal szerveztük, a társulat tagjai saját példájukat osztották meg a kamaszokkal
Az EFOP 1.3.3 „Fogvatartottak reintegrációja” c. kiemelt projekt keretében egész októberig tudunk tanfolyami képzéseket biztosítani fogvatartottjaink számára. A nyár folyamán párhuzamosan 6 képzés lebonyolítását koordinálták munkatársaink, 82 fogvatartott részvételével.
Megkezdődött a nyílászárók cseréje a Somogy Vármegyei Büntetés-végrehajtási Intézetben.









