Folytatódik a vakvezető kölyökkutyák nevelése a Fiatalkorúak Intézetében.
Csengeri Országos Büntetés-végrehajtási Intézet
Már harmadik alkalommal tartott előadást intézetünk érdeklődő fogvatartottjai számár Laufer Éva, a Bonyhádi Kórház ápolási igazgatója. Az előadás része a kórházzal kötött együttműködési megállapodás alapján havonta sorra kerülő tájékoztató, ismeretterjesztő programsorozatnak.
A Belügyminisztérium közigazgatási államtitkára pályázatot hirdet a Belügyminisztériumot érintő közszolgálati témában – doktoranduszok, abszolutóriumot szerzett és fokozatszerzési eljárás alatt álló – kutatók számára gyakornoki rendszer keretében tudományos kutatás folytatására.
A Szolnoki Rendőrkapitányság munkatársai nyílt napot szerveztek az óvodások, valamint az általános és középiskolák diákjai részére 2017. május 4-én.
Balesetmegelőzési előadást szerveztünk a Heves Vármegyei Büntetés-végrehajtási Intézetben az előzetesen letartóztatott fogvatartottaknak.
Eseménydús pénteket tudhatnak maguk mögött intézetünk munkatársai, hiszen 2017. április 21-én két helyszínen is népszerűsítették a büntetés-végrehajtási szakmát.
A rácalmási Jankovich Miklós Általános Iskola felkérésére, 2017. április 21-én, kollégáink bemutatót tartottak az érdeklődő gyerekeknek és felnőtteknek egyaránt.
2017. május 3-án kezdődtek meg a skanzen felújítási munkái 9 fő elítélt segítségével. A munkát jóvátételi program keretén belül végzik, és várhatóan két hétig tart.
A hagyományokhoz híven idén tizenegyedik alkalommal rendezték meg a Kéklámpás Napot, amelyen a rendőrség, a büntetés-végrehajtás, a katasztrófavédelem és a mentők munkatársai engedtek betekintést nyerni munkájukba.
A hagyományoknak megfelelően idén is megrendezték az Országos Terepfutó bajnokságot, amelynek a Márianosztrai Fegyház és Börtön lőtere és környéke adott otthont.