A Budapesti Fegyház és Börtön, vagyis a „Gyűjtő” területén működő Budapesti Faipari Termelő és Kereskedelmi Kft.-ben munkáltatott fogvatartottak több mint háromezer asztalt, szekrényt, heverőt és közel kétezer ötszáz irodai széket gyártottak2018-ban.
Balassagyarmati Fegyház és Börtön

A Balassagyarmati Katasztrófavédelmi Kirendeltség hivatásos állománya gyakorlatot hajtott végre a Balassagyarmati Fegyház és Börtön körletén, valamint a házi műhely munkaterületén.
A három napig tartó szakmai együttműködés során a társszerv munkatársai megismerhették az intézet sajátosságait, a büntetés-végrehajtási intézet zárt működési rendjét, valamint helyismeretet szerezhettek a körleten és a házi műhely munkaterületén. A bejárások alkalmával felmérésre kerültek a tűzvédelmi szempontból kiemelten veszélyeztetett területek, továbbá a tűzjelző központok elhelyezkedése is ismertetésre került.
A gyakorlat során egy füsttel telített helyiségből mentették ki a bent rekedt gyakorlóbábut, amelynek végrehajtását az intézet személyi állománya is figyelemmel kísérte. A bemutató lehetőséget biztosított arra is, hogy a jelenlévők megismerjék a tűzoltói beavatkozás menetét, valamint az együttműködés gyakorlati lehetőségeit egy esetleges káresemény során.
A társszervek és az intézet közötti együttműködés kiemelt jelentőséggel bír, amely a mindennapi feladatellátás során is hozzájárul a biztonságos és hatékony működés fenntartásához.






