A Budapesti Fegyház és Börtön, vagyis a „Gyűjtő” területén működő Budapesti Faipari Termelő és Kereskedelmi Kft.-ben munkáltatott fogvatartottak több mint háromezer asztalt, szekrényt, heverőt és közel kétezer ötszáz irodai széket gyártottak2018-ban.
Balassagyarmati Fegyház és Börtön

A Balassagyarmati Fegyház és Börtön családi nyílt napot szervezett dolgozói és hozzátartozóik számára, amely során a családtagok bepillantást nyerhettek a börtön mindennapjaiba, valamint az ott folyó szakmai munkába.
A Balassagyarmati Fegyház és Börtön munkatársai idén egy igazán különleges csapatépítő programon vettek részt. A résztvevők Nagymarosról indulva sárkányhajóba szálltak, hogy a Duna csodálatos környezetében próbálják ki a sárkányhajózás élményét.
A Magyar Rendészeti Sportszövetség támogatásával a Nógrád Vármegyei Rendőr-főkapitányság 2026. június 12-én rendezte meg a XXIII. Országos Rendőr és XVII. Rendészeti Meghívásos Horgászversenyt a Maconkai-víztározónál, amelyen kollégáink kiváló eredményeket értek el.
Különleges hangulatú találkozón vehettek részt a Balassagyarmati Fegyház és Börtön nyugdíjas munkatársai az Ipoly Cipőgyár Kft. Nyírjesi üdülőjében. Az esemény nemcsak a régi kollégák újratalálkozásáról szólt, hanem a közösség összetartozásának erősítéséről és a szolgálat során szerzett emlékek felelevenítéséről is.
Kiemelkedő sporteredménnyel öregbítette szervezetünk hírnevét Garamvölgyi Péter bv. őrmester, aki a Belügyminisztérium Országos Terepfutó Bajnokságán a dobogó második fokára állhatott fel.
Kiemelkedő sportsikerrel zárult az Agglomerációs Kispályás Labdarúgó Bajnokság.
Május első hetében megkezdődtek az idei érettségi írásbeli vizsgák a Balassagyarmati Fegyház és Börtön falai között is.
Az elmúlt időszakban kollégáink egy különleges, egyhetes képzésen vehettek részt, amelyet a Balassagyarmati Katasztrófavédelmi Kirendeltség szakemberei tartottak. A program célja az volt, hogy a büntetés-végrehajtás területén dolgozók olyan gyakorlati ismereteket sajátítsanak el, amelyek a mindennapi munkavégzés során is közvetlenül hasznosíthatók.
A közelmúltban különleges jóvátételi program valósult meg a Balassagyarmati Fegyház és Börtön és a balassagyarmati Reménysugár Gyermekotthon együttműködésében.
Húsvét közeledtével különleges lelki alkalom zajlott a Balassagyarmati Fegyház és Börtön falai között. Az ünnepi istentiszteletet Mészáros László dandártábornok, a Honvédelmi Minisztérium tábori püspöke tartotta, aki szavaival nemcsak az ünnep jelentőségére, hanem az emberi lélek mélyebb kérdéseire is ráirányította a figyelmet.















