Az Adorján-Tex Kft. varrodájában – amely a Kalocsai Fegyház és Börtönben működik, és fogvatartottak munkáltatásával gyárt textiltermékeket – több mint 108 ezer gyakorló pólót készítettek 2018-ban az elítéltek a hazai rendvédelmi szervek hivatásos egyenruhásainak számára.
Balassagyarmati Fegyház és Börtön
A karácsonyi ünnepkör közeledtével a balassagyarmati börtön nógrádikum börtönkápolnájába celebrált szentmisét Marton Zsolt váci megyéspüspök.
A járványügyi szabályok betartásával vehettek részt a fogvatartottak azon a szentmisén, melyet Marton Zsolt, a váci egyházmegye püspöke celebrált pénteken. Közvetlen és személyes hangvételű prédikációjában az első karácsonyról és a Loretói Boldogságos Szűz Mária ünnepéről osztotta meg gondolatait. Az adventi várakozás fényében kiemelte az apró jócselekedetek fontosságát, amit a börtönben is gyakorolhatnak a fogvatartottak. Elismerően nyilatkozott a szentmisének is helyet adó Szent Mihály kápolnáról, melyet elődje, Beer Miklós pöspök atya szemtelt fel, és 12 éve szolgál szakrális célokat.
Köszönjük áldozatos szolgálatát, melynek során közelebb hozta Karácsony titkát a fogvatartottak számára.