A Budapesti Fegyház és Börtön, vagyis a „Gyűjtő” területén működő Budapesti Faipari Termelő és Kereskedelmi Kft.-ben munkáltatott fogvatartottak több mint háromezer asztalt, szekrényt, heverőt és közel kétezer ötszáz irodai széket gyártottak2018-ban.
Balassagyarmati Fegyház és Börtön
![](https://bv.gov.hu/sites/default/files/takacs_adam.jpg)
A nyári szünet első hetében került sor arra a gyermektáborra, melyen a balassagyarmati börtönben dolgozó kollégák gyermekei vehettek részt.
A mindig népszerű táborra hagyományosan a nyári szünet első hetében kerül sor, melyet a szünet közeledtével egyre inkább várnak a gyermekek. A változatos programok között kreatív foglalkozások, sport programok, tanösvény látogatás, gokartozás, íjászkodás, airsoft fegyverrel történő megismerkedés, és sok más szórakoztató elem szolgálta a gyermekek időtöltését. Egy egész napos program keretében a közelharc világába is bepillantást nyerhettek a résztvevők, hiszen a kollégánk által alapított Ronin Dojo-ban egy köredzés által kerülhettek közelebb e sportághoz. A gasztronómia sem maradhatott ki, egy sütemény közös elkészítése biztosította az aznapi desszertet. A jelentős érdeklődésre tekintettel augusztusban ismét várjuk a gyermekeket!
Köszönjük a szervezésben résztvevők munkáját, köszönünk minden felajánlást, melyek lehetővé tették a változatos programok megvalósítását.