A Budapesti Fegyház és Börtön, vagyis a „Gyűjtő” területén működő Budapesti Faipari Termelő és Kereskedelmi Kft.-ben munkáltatott fogvatartottak több mint háromezer asztalt, szekrényt, heverőt és közel kétezer ötszáz irodai széket gyártottak2018-ban.
Budapesti Fegyház és Börtön
A Kőbányai Rendvédelmi Napokon mutatkozott be a Budapesti Fegyház és Börtön augusztus utolsó hétvégéjén. A X. kerületi önkormányzat idén tizenötödik alkalommal szervezte meg a kétnapos eseményt, ahol a rendvédelmi és a társszervek szakmai bemutatói mellett színes családi programokkal várták az érdeklődőket. A Gyűjtő kutyás csapata látványos bemutatóval tette emlékezetessé a rendezvény zárónapját.

Az intézet a kezdetek óta aktív résztvevője az évente megrendezésre kerülő eseménynek. A látogatók idén is betekintést nyerhettek a Gyűjtő szakmai tevékenységébe és megtekinthették a mintazárkát is. Kollégáink a büntetés-végrehajtási hivatás megismertetése és népszerűsítése céljából bemutatták a szolgálatteljesítés során használt eszközöket és a fogvatartott szállító járművet, valamint tájékoztatást nyújtottak a felvételi követelményekről és a rendvédelmi életpálya lehetőségeiről.