A Budapesti Fegyház és Börtön, vagyis a „Gyűjtő” területén működő Budapesti Faipari Termelő és Kereskedelmi Kft.-ben munkáltatott fogvatartottak több mint háromezer asztalt, szekrényt, heverőt és közel kétezer ötszáz irodai széket gyártottak2018-ban.
Budapesti Fegyház és Börtön

Az ember életét meghatározza: a magánélet, a család és a munka. E három terület élesen nem elhatárolhatóak, szinte egybe fonódnak, hiszen életünk javarészt munkával töltjük, és kiemelt szerepe van – kell, hogy legyen - az életünkben a családnak. Így kiemelten fontos, hogy a családunkért, életünk jobbá tételéért dolgozzunk olyan munkahelyen ahol értéket képes a család.
Jelentkezz a Budapesti Fegyház és Börtönbe alapellátó orvosnak.
Akik korábban a büntetés-végrehajtás állományában szolgáltak visszaszerelési lehetőséggel élhetnek.
Idén is megrendezték a VI. „Gyűjtő kupa” páros horgászversenyt, melyre a hagyományokhoz híven a Budapesti Fegyház és Börtön, az Igazságügyi Megfigyelő és Elmegyógyító Intézet, valamint a Nagyf-Alföld Kft. budapesti telephelyén szolgálatot teljesítők mérettették meg horgásztudásukat.
A Budapesti Fegyház és Börtönben idén 15 fogvatartott ad számot tudásáról a középfokú végzettség megszerzése érdekében.
Egy különleges, lelkileg gazdagító eseményre került sor idén is a Budapesti Fegyház és Börtön falai között: 24 németajkú érkezett az intézetbe, hogy szentmisét celebráljon a fogvatartottak számára.
A Budapesti Fegyház és Börtönben nyolc fogvatartott készült különleges módon az édesanyák napjára: a hagyományos virágok és ajándékok helyett ők a szavak erejét választották, és egy szívhez szóló verses előadással készültek.
2026. április 2-án világszerte megtartották a Jehova Tanúi által szervezett megemlékezést Krisztus haláláról. Az eseményre a Kozma utcai börtönben is sor került.
Nehéz elfogadni az életet, nehezebb elfogadni a halált, de legnehezebb elfogadni azt, hogy van örök élet- Ezzel a gondolattal kezdte meg a fogvatartottak húsvéti miséjét a Budapesti Fegyház és Börtönben Berta Tibor katolikus püspök úr, Magyarország Katonai Ordináriusa április 1. napján. A liturgián a katolikus misszió és a fogvatartottakat biztosító személyzet mellett Járik Gergely őrnagy úr, a börtön általános parancsnok-helyettese is részt vett. Az énekes szolgálatot gitárzene kísérte, és a megfelelő lelki előkészülettel szentáldozásban is részesülhettek a börtön fegyencei.
2026. április 5-én, vasárnap délután különleges húsvéti alkalomra került sor a Budapesti Fegyház és Börtönben, a Magyar Evangéliumi Börtönmisszió önkéntesei zenés áhítatot tartottak 30 fogvatartott számára.














