A Budapesti Fegyház és Börtön, vagyis a „Gyűjtő” területén működő Budapesti Faipari Termelő és Kereskedelmi Kft.-ben munkáltatott fogvatartottak több mint háromezer asztalt, szekrényt, heverőt és közel kétezer ötszáz irodai széket gyártottak2018-ban.
Budapesti Fegyház és Börtön
![](https://bv.gov.hu/sites/default/files/bozso_ur2_masolata.jpg)
A Budapesti Fegyház és Börtön kollégái elvitték a Heim Pál Gyermekkórház kisbetegei számára az intézet ajándékait.
Az ünnepekre készülve és annak alkalmából szerettünk volna mosolyt csalni azon gyermekek arcára, akik nem tölthetik otthon a karácsonyt. A Fogvatartási Ügyek Osztályának segítségével létrejöhetett egy olyan közös projekt, amelybe mindenki egytől-egyik beletette a szakmai tudását és az emberi érzéseit, hiszen adni jó.
Az előkészületeket nagy „ötleteléssel” kezdtük meg, hiszen a cél nem volt más, mint hogy minden gyermek arcára mosolyt csalhassunk. Olyan kézzel készített játékok elkészítése volt a végcél, amely minden korosztály számára élvezhető. A munkálatok elkezdődtek, s az intézet fogvatartottai készítették el a plüss labdákat, a társasjátékokat és a plüss figurákat.
Egyeztetve a Gyermekkórház vezetésével lehetőségünk nyílt arra, hogy még az ünnepek előtt átadhassuk az intézet felajánlását. A kórház vezetése örömmel, hálával és nagy boldogsággal fogadta a játékokat, hiszen számos olyan gyermek van náluk, akik sajnos az ünnepeket nem az otthon melegében, hanem a kórházban kell, hogy töltsék. Számukra és számunkra is ez a felajánlás sokat jelent, hiszen egy aprósággal jobbá tehető egy gyermek napja, s nem utolsó sorban örömöt is szerzünk vele.
Tekintettel a jelenlegi vírushelyzetre sajnos a személyes találkozóra az osztályon fekvő gyermekekkel nem volt lehetőség, de a kórház vezetése ugyanakkora boldogsággal és mosollyal az arcukon vették át intézetünk felajánlását. Az elkészített tárgyak karácsony napján, 24-én kerülnek majd átadásra a kisbetegek részére, melyről mindenképpen kapunk képeket, hogy láthassuk örömüket.
Az átadás alkalmával tolmácsoltuk Dr. Bozsó Zoltán bv. dandártábornok, Parancsnok Úr jókívánságait, valamint a vezetés és a személyi állomány üzenetét is, melyben gyors felépülést és áldott karácsonyi ünnepeket kívántak a gyermekek számára.
„Csak haladsz csöndesen, gyönyörködve, céltalanul, s egyszerre csak kilépsz az Angyalok Tisztására. Nem is tudod, hogy ez az, mivel az angyalokat nem láthatja a szemed. Csak annyit látsz, csak annyit érzel, hogy csodálatosan szép. És megállsz. És abban a pillanatban megnyílik a szíved, és az angyalok észrevétlenül melléd lépnek, egyenként, lábujjhegyen, és belerakják kincseiket a szívedbe. A legnagyobb kincseket, amiket ember számára megteremtett az Isten. A jóságot, a szeretetet és a békességet.” – (Wass Albert)