A Budapesti Fegyház és Börtön, vagyis a „Gyűjtő” területén működő Budapesti Faipari Termelő és Kereskedelmi Kft.-ben munkáltatott fogvatartottak több mint háromezer asztalt, szekrényt, heverőt és közel kétezer ötszáz irodai széket gyártottak2018-ban.
Budapesti Fegyház és Börtön
2024 a kínai horoszkóp szerint a Sárkány éve, amely a hatalmas energiák ébredését jelzi és ahol változások kezdődnek, melyek pozitív irányba befolyásolják az emberiség sorsát. 2024 a Budapesti Fegyház és Börtön számára egy lépés, mellyel, közelebb került a 130 éves évfordulójához.
Visszatekintés
A börtönök már az 1800-as évek előtt is léteztek, azonban ebben az időben kezdtek el igazán szakszerű és a végrehajtás szempontjából megfelelő épületeket építeni tekintettel arra, hogy a szabadságvesztés, mint büntetési forma megkezdte kibontakozását. Wagner Gyula, a Magyar Királyi Igazságügyi Minisztérium megbízottja nyertje el az új állami fogház megtervezésének feladatát, s 1896-ra el is készült a mai Budapesti Fegyház és Börtön épülete. A börtön jellegzetessége a két csillag alakzat, melynek kialakítása akkoriban nagy előnyt jelentett, hiszen a központi térből „a csillag középből” figyelemmel tudták tartani mind a három épületszárnyat, akár több emeleten is.
A köznyelv szerinti „Gyűjtő”
De honnan is ered ez a név? Az épületegyüttest 1896. október 27-én adták át Királyi Országos Gyűjtőfogház néven. A mai hivatalos neve mellett azonban napjainkig nem csak a kollégák, hanem a köznyelv számára is a „Gyűjtő” név ragadt meg, mely az intézet kezdeti nevéből ered. Erre ráerősít az is, hogy a központosított szállítások itt kerülnek lebonyolításra, ugyanis az ország valamennyi büntetés-végrehajtási intézetéből ide szállítják a fogvatartottak, majd a "gyűjtő" helyről kerülnek továbbszállításra.
Napjainkban
2023. január 1-vel a büntetés-végrehajtás a II. Agglomeráció központjaként működik. Az agglomeráció és az intézet parancsnoka Dr. Bozsó Zoltán bv. dandártábornok, büntetés-végrehajtási főtanácsos.
Az intézet két objektumból áll, továbbá a területén helyezkedik el a Központi Kivizsgáló és Módszertani Intézet (KKMI), az Igazságügyi Megfigyelő és Elmegyógyító Intézet (IMEI), valamint az intézet területén működik a Nyilvántartási és Logisztikai Főosztály (NYLFO) is. Az intézet befogadóképessége 1097 fő, a személyi állomány létszáma pedig 407 fő.
Az intézet területén a korszerűsítések, felújítások folyamatosak, hiszen a személyi állomány megfelelő munkakörnyezete, valamint az épület állagmegóvása is fő szempont. A 2023-as évben számos helyiség készült el, korszerűsítésre került a személyi állományi büfé, annak előtere, számos vizesblokk felújítása is megtörtént, A 2024- es évbe lépve ezek a fejlesztések továbbra sem állnak meg, haladunk tovább a fejlődés útján.
Ez az idézet teljes mértékben tükrözi a Budapesti Fegyház és Börtönt, hiszen egyszerre találkozik a múlt és a jövő.
"A nagy alkalmaknak, a jeles évfordulóknak is megvan a maguk katalizátor szerepe, mert figyelmünk fókuszába emelik történelmünk fontos fordulópontjait. Az évfordulós megemlékezésekben találkozik múlt és jövő. Mi elődeinkre emlékezünk, s ők üzennek nekünk.”