A Budapesti Fegyház és Börtön, vagyis a „Gyűjtő” területén működő Budapesti Faipari Termelő és Kereskedelmi Kft.-ben munkáltatott fogvatartottak több mint háromezer asztalt, szekrényt, heverőt és közel kétezer ötszáz irodai széket gyártottak2018-ban.
Budapesti Fegyház és Börtön
A Budapesti Fegyház és Börtönben ünnepi reintegrációs és edukatív programok kerültek megrendezésre.
Az augusztus hónap érkezésével együtt sokakban megfogalmazódik, a „mindjárt vége a nyárnak” gondolat és ezzel együtt kezdetét veszi az iskolai tanévre való készülődés is. Azonban a hónap vége tartogatja az egyik fontos ünnepünket, Magyarország nemzeti ünnepét augusztus 20 napját. A hivatalos állami ünnep az államalapítás és az államalapító I. István király emlékére kerül minden évben megrendezésre.
Az ünnep alkalmából az intézetben elhelyezett fogvatartottak részére reintegrációs programok, missziós csoportos foglalkozás, valamint egyéb programok kerültek megszervezésre.
Intézetünkbe érkezett a Katolikus, a Jehova Tanúi, Hit Gyülekezete és a Magyar Evangélium missziói, akik a két objektumban tartottak a fogvatartottak számára zenés emlékezést, ahol az új kenyér ünnepéhez kapcsolódóan megáldották és megszentelték az ünnepi kenyeret.
A nap további részében a reintegráció keretében a fogvatartottaknak lehetőségük volt részt venni angol, német, spanyol nyelvszakkörön, társas-és logikai szakkörön, Biblia szakkörön, valamint az ünnep kapcsán kreatív élményfestés és kvíz keretében emlékeztek nemzeti ünnepünkre.
Intézetünk lelkésze, Tverdota-Vass Edit Szeréna bv. lelkész a közös ünnepi összegyűlés tekintetében elmondta, hogy az előadások, a közös hálaadás együttesen a missziós alkalom keretében erőd adott mindenki számára ezen a jeles napon.