A Budapesti Fegyház és Börtön, vagyis a „Gyűjtő” területén működő Budapesti Faipari Termelő és Kereskedelmi Kft.-ben munkáltatott fogvatartottak több mint háromezer asztalt, szekrényt, heverőt és közel kétezer ötszáz irodai széket gyártottak2018-ban.
Budapesti Fegyház és Börtön
Az idei évben is megrendezésre kerül a IV. Országos Börtönszínházi Találkozó, amelyre a II. Agglomeráció elődöntője lezajlott.
Immáron negyedik alkalommal kerül megrendezésre a nagyszabású rendezvény, ezúttal a család és a gyermek kapcsolata áll a középpontban, így a fogvatartottaknak ebben a témában kellett a színdarabot előadniuk. Várnagy Andrea, Liszt Ferenc-díjas zongoraművész évek óta vesz részt a börtönszínházi találkozókon, annak háttérmunkálataiban és szervezésében. A II. Agglomeráció selejtezőjén a művésznő a zsűri elnökeként véleményezte a színdarabokat.
A Budapesti Fegyház és Börtön 10 fős színjátszói a „Gyermek és a család kapcsolata” című színdarabot adták elő a selejtezőn, melyben feldolgozták a családfő szerepét és jellemének jelentőségét egy családban, valamint a családon belüli kapcsolatok alakulását.
Az intézeti színjátszó kör fogvatartottjai az idei évben III. helyezést értek el. A selejtező végén a művésznő minden csapat számára elmondta meglátásait és tanácsait, hogy a jövőben mi az, amire nagyobb figyelmet kell fordítani.
Művésznő elhivatott és áldozatos munkáját ezúton is nagyon szépen köszönjük