Büntetés-végrehajtás

A házasság hetére való tekintettel a Budapesti Fegyház és Börtön reintegrációs tisztjei is különféle programokkal készültek a fogvatartottak részére. A fő projektet Alexander Milov művész által készített „Szeretet Szobor” elnevezésű monumentális alkotás ihletette. Ez a szobor nemcsak művészeti alkotás, hanem egy házassági tanács is: amikor a párok eltávolodnak egymástól, próbálják meg újra megtalálni a párjukban azt a partnert, akivel annak idején egymásba szerettek. A műalkotás erőteljes szimbóluma a házasság dinamikájának, mely alapján az elítéltek több munkaóra alatt vörösrézdrótból és műanyagból megvalósították annak – 45 cm x 17 cm x 13 cm méretű – miniatűr mását.

A gyógyító-terápiás részlegen elhelyezett fogvatartottak költészettel próbálkoztak, melyből több kiváló vers is keletkezett. Egy írói vénákkal rendelkező fogvatartott, pedig egy rövid novellával készült a jeles alkalomra. A kézműves programok, illetve a vers és történet írás is fontos szerepet játszanak az elítéltek reintegrációjában. Terápiás hatásukkal nemcsak elősegítik a személyes fejlődést, hanem lehetőséget nyújtanak az önkifejezésre, az önbecsülés fejlesztésére és a mentális egészség javítására.

Az alábbi szerzemények a fogvatartottak gondolatait és érzéseit tükrözik. Ezek a sorok a rácsok mögül szólnak, de a lélek szabadságát tükrözik – olvassák nyitott szívvel.

A Tavasz!

Hópihe, Hóvirág nyílása,

tavasz virágzása,

Múzsák tánca.

Árvácskám, árvácskám,

e gyenge szívnek

violája!

Tulipánom, gyönyörűségem,

e gyenge szívnek,

virágszála!

Rózsám virágzása,

szerelemnek virágszála,

légy e szívnek

Párja!

Múzsák tánca,

szerelemnek lángja,

e gyenge szívnek,

Múzsája!

Légy Te a párja!

Házasság, gyerekszáj...

– Anyu, anyu mi az a házasság? – Kérdezte Zselyke a konyhapulthoz toppanva, egy apró rózsaszín notesszel a kezében, finoman rágcsálva a csillámporos tollat vakítóan fehér tündérfogaival.

– Mit kérdeztél kincsem? – Emelte fel a fejét anyu, abbahagyva a panírozást, de csak egy pillanatra.

– Mi a házasság? – Ismételte meg kellő komolysággal és egy kilenc éves kishölgytől nem elvárható határozottsággal.

– Ez bonyolult! Kérdezd Apádat! 

Kicsit duzzogva sarkon fordult és döngő léptekkel, himbálózó copfjával érkezett meg a nappaliba, ahol bájos, ámde tekintélyt parancsoló, sőt mi több, pimasz módon figyelemreméltó testhelyzetben – karba tett kézzel – foglalt helyet a kanapén. Tudván tudta, hogy édesapja felfigyel már-már húsbavágóan szúrós tekintetére.

– Mi a házasság? – Bökte oda ledér egyszerűséggel, felvont szemöldökével és válaszra váró, kíváncsi gyermeki ártatlansággal.

– Szeretlek drágaságom! De ez nem olyan egyszerű!

– Anyu is ezt mondta! – reagált Zselyke, miközben testhelyzete és arcvonásai egy hangyányit sem változtak.

– Anyu is ezt mondta?! – Csodálkozott el egy félmosollyal, amíg előre dőlt, hogy a konyhában lévő feleségét és reakcióját várja. Egy mosolyt és egy kacsintást kapott, valamint a finom ebéd lehetőségét.

– Először is Anyunak mindig igaza van! Főleg, ha bonyolult dolgokról van szó! – Helyezkedett el Apu a kanapén kényelmesen, hogy kifejtse válaszát.

– Rád is mindig azt mondta, hogy nem vagy egyszerű eset! – Konstatálta Zselyke az elhangzottakat.

– Ebben is igaza van! Ezért is szeretem annyira! – Közben tudta jól, hogy hiába van háttal a felesége, tökéletesen hall minden szót és derűs az arca, viszont Zselyke ábrázata inkább komor lett, de még mindig fürkésző.

– Jó! Mi a házasság Apu? – Hajolt kicsit közelebb és tette a noteszre a tollat hogy azonnal feljegyzetelhesse az elhangzottakat.

– Na szóval, Kislányom! Öhm… Hm… A házasság egy kötelék, egy kapcsolat egy egység, ami összeköt két embert, akik szeretik egymást jóban és rosszban, gazdagságban és szegénységben, amíg élnek. Ahogy anyukáddal szeretjük egymást már tizenkét gyötrelem… gyönyörű éve! Ez a házasság. – Zárta a gondolatot és dőlt hátra Apu, kellő büszkeséggel, mert a kérdés meg lett válaszolva. Azt hitte!

– Köl-te-lék… – Mormogta maga elé Zselyke, mialatt a cirádás, fura kis iskolás betűit kanyarította abba a rikító noteszbe.

– Akkor, akik nem házasok, azok nem is szeretik egymást? Az akkor nem is költelék? – Próbálta értelmezni az elhangzottakat.

– Nem költelék, hanem kötelék! Azaz kapcsolat! De miért is lett ez most olyan fontos Kislányom? 

– Tudni szeretném, mert kell a suliba! Azaz nekem… egy csomóan nincsenek házasságban. A tanító néninek nincs férje, de van gyereke, meg Zéti apukája is elvált az anyukájától. Fanni szerint a házasság hülyeség. Azt mondtad, hogy ne mondjam semmire, hogy hülyeség, ha nem is tudom, mi az! Akkor most a Zéti szülei nem szeretik egymást?

– Na ez így tényleg nem lesz egyszerű! Komolyodott el Apu de csak belül, mert nevetése oldotta a feszültséget.

– Attól, hogy valakinek a szülei nem házasok, attól még szerethetik egymást, Kincsem!

– Jó, de akkor mi a házasság? – Hangzott el újra, már-már követelve a feleletet.

– Figyelj, Tündérkém! Anyukádat én mindennél, de mindennél jobban szeretem. A társam, a partnerem, a feleségem. Ő az én rózsaszálam, azaz inkább rózsabokrom, a tüskéivel együtt. – Súgta oda. Megvédem mindentől… Ha esik az eső, ha fúj a szél, vagy túl erősen süt a nap. Meglocsolom, ápolgatom, vigyázok rá. Ha anyu szomorú, akkor megvigasztalom, ha boldog akkor vele együtt nevetek. Ismerjük és szeretjük egymást… annyira, hogy meg is fogadtuk egymásnak és még papírra is írtuk. Sőt a templomban is megesküdtünk egymásnak, hogy mindenben támogatjuk a másikat. Ezt jelzi a gyűrű itt az ujjamon. Látod? – Mutatja a karikagyűrűjét az ujján. Tisztelem, szeretem, mint nőt és megbecsülöm, hogy ilyen jó Anyukád, és nem bántom, nem sértem meg őt, vagy azonnal bocsánatot is kérek! Amíg Anyukád van, addig nekem semmire és senkire nincs szükségem. Nem a barátnőm az Anyukád, hanem a feleségem! Házasok vagyunk, ami sokkal-sokkal többet jelent.

– Nem is puszilkodsz mással? – Kérdezte Zselyke olyan ártatlan csillogó tekintettel amilyet csak a kis puttók, az angyalkák tudnak méltósággal viselni! Bár ráeszmélt, hogy egyetlen betűt sem írt le apukája szavaiból. 

– Nem, Drágaságom! Anyu az egyetlen, akivel puszilkodok és ő is csak velem puszilkodik, mert szeretjük egymást és házasok vagyunk. Ugye, rózsaszálam? – Kiabált át Apu a konyhába.

– Igen! Így van én kertész-férjem! – Szólalt meg anyu, aki már serényen terített az ebédhez.

– Látod? Anyukád a legszebb virágszál és most azzal tesz boldoggá, hogy a legeslegfinomabbat főzi nekem és neked. Belefőzi a szeretetét! A feleségem főz nekem… én pedig megeszem, mert jó férj akarok lenni! Ez a házasság, érted?

– Nem! – Vágta rá cserfesen. De én is olyan akarok lenni, mint Anyu, hogy a férjem úgy szeressen, mint Te Őt!