A Budapesti Fegyház és Börtön, vagyis a „Gyűjtő” területén működő Budapesti Faipari Termelő és Kereskedelmi Kft.-ben munkáltatott fogvatartottak több mint háromezer asztalt, szekrényt, heverőt és közel kétezer ötszáz irodai széket gyártottak2018-ban.
Budapesti Fegyház és Börtön
A Budapesti Fegyház és Börtön munkatársai, Schmidtné Tóth Viktória bv. törzsőrmester és Schmidt Zoltán bv. törzszászlós életük egy új fejezetéhez értek, amikor 2025. március 8-án, szűk családi és baráti körben kimondták a „boldogító igent”. A fiatal bv.-s pár a rácsok mögött töltött szolgálatuk során ismerkedtek meg egymással.
Kezdetben tartalmas beszélgetések alakították ki a kapcsolatukat, majd a közösen megélt tapasztalatok és pillanatok elmélyítették a köztük lévő kötődést. A kapcsolatuk 2023 szeptemberében párkapcsolattá fejlődött, amelyet azóta is a kölcsönös tisztelet és a mély szeretet jellemez. A pár az egymás iránti szeretetük és megbecsülésük, valamint az együtt eltöltött idő nyomán döntött a házasság intézménye mellett.
Az esküvőjüket 2025. március 8. napján, egy szép és meghitt ceremónia keretében tartották Budapesten, ahol a család és a közeli barátok osztoztak örömükben. A ceremóniát és a gratulációkat követően a vendégekkel egy közös ünnepléssel zárták a napot. A házasságuk nemcsak a szeretetük hivatalos elismerése, hanem egy új kezdet is, amelyet az úton lévő első közös gyermekük érkezése még boldogabbá tesz.
Gratulálunk Viktóriának és Zoltánnak házasságkötésük alkalmából! Kívánunk hosszú, boldog és szeretetteljes közös életet!