A Budapesti Fegyház és Börtön, vagyis a „Gyűjtő” területén működő Budapesti Faipari Termelő és Kereskedelmi Kft.-ben munkáltatott fogvatartottak több mint háromezer asztalt, szekrényt, heverőt és közel kétezer ötszáz irodai széket gyártottak2018-ban.
Fiatalkorúak Bv. Intézete (Tököl)

A 2024/2025-ös tanévet zárták Tökölön a fiatalkorú fogvatartottak is. Célunk, hogy minél több fiatalkorú legyen bevonva az elkövetkezendő új tanévre is az oktatásba. A szabadulást követően elengedhetetlen feltétel, hogy képzettebb, érettebb gondolkodású fiatalok kerüljenek ki az intézetből, kapjanak megfelelő munkát, szerezzenek jogosítványt, mert csak megfelelő végzettség birtokában tudnak majd érvényesülni embertársaik között.
A tanévzáró ünnepségen elhangzott versekkel, zenei betétekkel is azt az üzenetet továbbították a fiatalkorúak számára is a műsorban szereplő nagykorú fogvatartottak, hogy igenis érdemes tanulni, küzdeni azokért a célokért, amelyeket kitűztek maguk elé. Csakis tanulással, munkával, megfelelő, társadalmilag elfogadott értékrend birtokában van esélyük arra, hogy megállják helyüket a kinti életben a társadalom többi tagjai között és majd ezt állítsák példaként gyermekeik elé is, ezáltal jó esélyük van arra, hogy elkerüljék a büntetés-végrehajtási intézményeket. A pedagógusok azzal az elhivatottsággal dolgoznak minden oktatási napon, hogy mindenkor értéket teremtsenek a bentlévő emberek számára.