Az Adorján-Tex Kft. varrodájában – amely a Kalocsai Fegyház és Börtönben működik, és fogvatartottak munkáltatásával gyárt textiltermékeket – több mint 108 ezer gyakorló pólót készítettek 2018-ban az elítéltek a hazai rendvédelmi szervek hivatásos egyenruhásainak számára.
Fővárosi Büntetés-végrehajtási Intézet
A Fővárosi Büntetés-végrehajtási Intézet parancsnoka, Dr. Bozsó Zoltán bv. dandártábornok, büntetés-végrehajtási főtanácsos tartott előadást a Károli Gáspár Református Egyetem Állam- és Jogtudományi Karának IV. éves joghallgatói részére.
A felkérés az egyetem vezetőjétől, Prof. Dr. Czine Ágnes rektori feladatokkal megbízott rektorhelyettestől érkezett, akinek elhivatott célja, hogy az egyetem által nyújtott jogászképzések a legmagasabb színvonalon valósuljanak meg. A meghívás is ezt a célt szolgálta, hiszen egy olyan különleges alkalom megteremtése, ahol egy kiváló szakmai tekintély adja át több éves professzionális tapasztalatát, jelentősen hozzájárul az oktatások során átadott tudás elmélyítéséhez.
Az előadás témája „A fogvatartottak helyzete a Fővárosi Büntetés-végrehajtási Intézetben – 2021. évben” volt, melyben Parancsnok Úr bemutatta az intézet általános jellemzőit (illetve az abból adódó speciális feladatokat); beszélt a fogvatartottak létszámhelyzetéről; a büntetés-végrehajtási szervezetnél lezajló fejlesztésekről; illetve ismertette a koronavírus-járvánnyal kapcsolatban – a védekezés jegyében – megtett intézkedéseket, járványügyi szabályok kialakításának folyamatát. Az esemény zárásaként a hallgatók is feltehették kérdéseiket, amelyekre Dandártábornok Úr kivétel nélkül válaszolt.
Dr. Bozsó Zoltán bv. dandártábornok a Rektorhelyettes Asszony felkérését örömmel fogadta el, mivel intézetparancsnokként kiemelt figyelmet fordít a társszervekkel, bíróságokkal, ügyészségekkel és az ügyvédi kamara munkatársaival való közös munka sikerességére, az együttműködések hatékonyságára. A jövő büntetőjogászait illetően fontos, hogy minél átfogóbb tudást szerezzenek a büntetés-végrehajtási intézetek működéséről, rendjéről; pontosan ismerjék a fogvatartottak helyzetét és jogait a börtönökön belül.