Büntetés-végrehajtás

2022. októberében 10 büntetés-végrehajtási intézet fogvatartottjai (külön színdarabok keretében) mutatják be az Istentől való Tízparancsolat örök érvényű alaptörvényeit a valláserkölcsi életről.

A Nemzeti Bűnmegelőzési Tanács által támogatott pályázati programban a Fővárosi Büntetés-végrehajtási Intézet II. Objektumában elhelyezett – előzetesen kiválasztott – női fogvatartottak 11 fős társulata is részt vett.

A fél éves intenzív felkészülési folyamatban az intézet lelkészei (Simon Viktória és Erdélyi Csaba) mellett Várnagy Andrea Liszt Ferenc-díjas zongoraművész is részt vett, de talán a legnagyobb érdekessége a darabnak, hogy azt egy olyan fogvatartott írta és rendezte meg, aki a kinti életében színházi dramaturgiával és dokumentumfilm készítéssel foglalkozott. Ebből adódóan ez a fajta csoportfoglalkozás, az alkotó munka és a színházi légkör megteremtése igazán testhez álló feladat volt számára a nehezítő tényezők (pl. a letartóztatás megszüntetéséből adódó változtatások) ellenére is.

„A várakozás” címmel írt színdarab a II. parancsolatot („Isten nevét hiába ne vedd!”) vette alapul a témájához. A történet egy reptéri váróteremben játszódik, és a várakozó utasok utazás előtti türelmetlenségét, izgatottságát mutatja be; valamint a menekülési vágyat az élet egyhangúságából. Az utasok kétségbeesetten próbálnak elutazni, de hiába, mert a repülőjáratok nem indulnak. A közönség a szereplőkkel együtt az indulásra (talán egy új kezdetre) vár, de nem értik, hogy ez miért nem történik meg, miért maradnak a váróteremben. Értetlenségüket és türelmetlenségüket féktelen tombolással, illetve egyéb cselekedetekkel csillapítják a várakozás alatt.

A kivétel ez alól egy furcsa utas, az „Elegáns Nő”, aki mint kiderül egy utolsó fellépésére készülő idős táncművész. Hosszú, szinte véget nem érő monológja alatt – amelyben életének fontos pillanataira emlékszik vissza – ő is folyamatosan Isten nevét kiálltja. Számára a várakozás egyfajta „búcsú pillanat” az élettől való búcsúzás jegyében. Érdekes és tanulságos találkozása a váróterem takarítónőjével, aki fontos felismerésekhez vezeti őt: ugyanis felhívja a figyelmét a szavak és a hit fontosságára, amit az imáinkban fogalmazunk meg, és amik ott rejtőznek a tetteinkben. A takarítónő tisztasága, bölcs kérdései és Istenhez indított fohásza megváltoztatja a többi utas sorsát is. Szimbolikusan ők is felszabadulnak, és így el tudnak utazni egy szebb jövő felé.

A rendező célja a darabbal az volt, hogy összekösse a darab szereplőit és a nézőket, együttes élményt adva nekik, hogy a közös élményt átélve a következő üzenettel távozzanak: „Vigyázzunk arra, amit mondunk és amit teszünk, és ha mégis vétkezünk, akkor Isten kegyelméből bűneink akár pozitív erénnyé is változhatnak, ha a személyiségünk is megváltozik a bűnbánat által.”

A Fővárosi Büntetés-végrehajtási Intézet III. Objektumának Konferenciatermében bemutatott díszelőadást a szereplők izgatottan várták, ugyanis sokan közülük semmilyen színpadi/színházi tapasztalattal nem rendelkeztek. A lámpalázukat azonban legyőzte a közönségnek való „adni akarásuk”. A közel 80 főt számláló nézőközönség megtöltötte a termet: a fogvatartottak családtagjai mellett (az érzékenyítést elősegítve) az intézet vezetői, személyi állománya, társrendvédelmi szervek képviselői, rendészeti tagozatos középiskolások és a BvOP Nyugdíjasok Klubjának tagjai is részt vettek az előadáson.

A művészetterápiás eszközök alkalmazása büntetés-végrehajtási keretek között kiemelt fontosságú a fogvatartottak reintegrációjában. A programban résztvevők közül sokan új képességeket fedeztek fel magukban; olyan sikerélményhez jutottak, amilyenhez hasonló egész eddigi életükben nem érte őket. A felkészülés alatt szerzett (vagy azok során felfedezett) új képességeket a szabadulást követően is tudják majd kamatoztatni.

„A reményhez, az élet újra kezdéséhez mindig van idő, azt nem lehet lekésni, csak akarni kell!”
                                                                                                                               /a színdarab rendezője/