A Budapesti Fegyház és Börtön, vagyis a „Gyűjtő” területén működő Budapesti Faipari Termelő és Kereskedelmi Kft.-ben munkáltatott fogvatartottak több mint háromezer asztalt, szekrényt, heverőt és közel kétezer ötszáz irodai széket gyártottak2018-ban.
Igazságügyi Megfigyelő és Elmegyógyító Intézet
Az Igazságügyi Megfigyelő és Elmegyógyító Intézet személyi állományi tagjai, második és harmadik alkalommal úszta át a Balatont a 40. Lidl Balaton átúszáson.
Kis csapatuk nem csak 2 főből állt, csatlakozott hozzájuk még egy kolléganő a Büntetés-végrehajtás Oktatási Továbbképzési és Rehabilitációs Központjából aki már 6. alkalommal szelte át a magyar tengert, valamint az egyik munkatársunk férje is első alkalommal leselkedett neki a hullámoknak.
Idén új regisztrációs módszerrel tudtak becsekkolni, hiszen online lehetett jelentkezni a táv megtételére, melyre 12000 ember regisztrált. Elmondásuk szerint rengeteg naptejet használtak fel, hiszen aznapra közel 40 Celsius fokot jósoltak és már a korai órákban is nagyon nagy volt a hőség és erős volt a napfény.
A Balaton vize 28 Celsius fok volt, már-már melegnek érezték, de az úszást nem nehezítette hullám, hiszen teljes szélcsendben tudták az 5,2 kilométeres távot teljesíteni.
Gratulálunk az úszóinknak és még sok-sok Balaton átúszást kívánunk!