A Budapesti Fegyház és Börtön, vagyis a „Gyűjtő” területén működő Budapesti Faipari Termelő és Kereskedelmi Kft.-ben munkáltatott fogvatartottak több mint háromezer asztalt, szekrényt, heverőt és közel kétezer ötszáz irodai széket gyártottak2018-ban.
Igazságügyi Megfigyelő és Elmegyógyító Intézet
Idén, már második alkalommal látogattak el hozzánk 2023.03.29-én a Pécsi Tudományi Egyetem Pszichiátriai és Pszichoterápiás Klinikájáról, pszichiáter szakorvos és pszichológus hallgatók, akik betekintést nyerhettek az IMEI világába.
A csoportot az intézet orvos igazgatója, Dr. Fekete Szabolcs bv. őrnagy és Uzonyi Adél bv. alezredes pszichológus kísérte végig.
Betekintést nyerhettek az I.-II.-es férfi és NŐI pszichiátriai és rehabilitációs osztályába. Itt megtekinthették, a betegek kórtermeit, közösségi tereket, az ápolási munkafolyamatot, megismerkedtek az itt zajló házirenddel, heti programokkal. A látogatás során, a kísérő kollégák tájékoztatást adtak az intézet működéséről, arról, hogy milyen fogvatartottak kerülnek itt elhelyezésre, a kényszergyógykezelés folyamatát ismerhették meg, valamint a terápiás foglalkozásokról, gyógykezelésekről számoltak be.
A tanulók nagy érdeklődéssel járták végig osztályainkat. Általánosságban érdeklődtek arról, hogy a kényszergyógykezelést milyen feltételek mellett rendelik el, és több kérdésük is volt az itt zajló pszichoterápiáról is.
Az egyetem hallgatói mindig kíváncsian lépnek be kapuinkon, ezért szeretnénk a továbbiakban is még több csoportot fogadni, intézetlátogatás keretein belül. Az előadásaink hosszú távú célja az, hogy felkeltsük érdeklődésüket az itt zajló szakmai munka iránt, melynek a szakorvos és pszichológus utánpótlásban lehet szerepe.