A Budapesti Fegyház és Börtön, vagyis a „Gyűjtő” területén működő Budapesti Faipari Termelő és Kereskedelmi Kft.-ben munkáltatott fogvatartottak több mint háromezer asztalt, szekrényt, heverőt és közel kétezer ötszáz irodai széket gyártottak2018-ban.
Igazságügyi Megfigyelő és Elmegyógyító Intézet
Az Igazságügyi Megfigyelő és Elmegyógyító intézet reintegrációs tisztjei rendszeresen tartanak kreatív foglalkozásokat a kényszergyógykezelt betegeinknek, akik nagy örömmel vesznek részt és készítenek kreatív tárgyakat, rajzokat. Így tettek május elsején is, amikor az anyák napja volt a fő témájuk.
A kreatív kedvességekre mi lehetne jobb alkalom, mint az anyák napjára való készülődés, hogy minél kedvesebb és személyesebb legyen az, amit az édesanyáknak átadhatunk. A foglalkozáson ezúttal a köszöntők, üdvözlőlapok, kifestők és a 3D-s virágoké volt a főszerep.
A Női pszichiátriai és rehabilitációs osztály betegei közül 25 -en vettek részt ezen a kis programon, ami nagyon jó hangulatban telt. A beutaltak mindig nagyon szeretik az ilyen közös kézműves programot, melynek nem csak a kikapcsolódás a célja, hanem csapatépítő jellege is van. Egymástól technikákat, fortélyokat tanulhatnak, hiszen van köztük nagyon jó, és kevésbé jó kézügyességű beteg, így sokszor egymást is tanítják, vagy éppen a festés, és rajzolás közben beszélgetnek.
Végül, de nem utolsó sorban az alkotásaik célba is érhettek, hiszen aki szerette volna az postai úton, vagy a látogatás alkalmával továbbíthatta ezeket a hozzátartozói részére, de akár az osztályon lévő faliújságra is kitehette.
Reméljük a pünkösdi hétvégén is hasonló létszámban és jó kedvvel fognak a nekik szervezett programokon is részt venni!