A Budapesti Fegyház és Börtön, vagyis a „Gyűjtő” területén működő Budapesti Faipari Termelő és Kereskedelmi Kft.-ben munkáltatott fogvatartottak több mint háromezer asztalt, szekrényt, heverőt és közel kétezer ötszáz irodai széket gyártottak2018-ban.
Igazságügyi Megfigyelő és Elmegyógyító Intézet
A Büntetés-végrehajtás Oktatási Továbbképzési és Rehabilitációs Központjából rendszeresen látogatnak el hozzánk csoportok, akik éppen az alap, vagy a középfokú képzésüket hajtják végre az iskolában.
Fontosnak tartjuk, hogy az ott, oktatásban részesülő kollégák megismerjék az IMEI-t, hiszen mindig nagy érdeklődéssel érkeznek intézetünkbe, ezért igyekszünk minél széleskörűbb tájékoztatást „oktatást” adni az itt zajló munkáról, ezzel bővítve tudásukat.Ez szeptember 15.-én sem történt másképp, hiszen vendégül láthattuk büntetés-végrehajtási igazgatási főfelügyelő képzés hallgatóit.
A csoportot Császárné Győrffy Andrea bv. alezredes asszony kísérte végig az intézet I-es épületében, ahol részletes tájékoztatást kaptak az IMEI, büntetés-végrehajtásban betöltött szerepéről, működéséről, házirendjéről. Andrea kitért a reintegrációs tevékenységeinkre és a látogatás menetére, ismertette, hogy hogyan történik kényszergyógykezelés elrendelése és az ezt követő felülvizsgálatok, elmondta, hogy miként történik a szabadítás és végül, de nem utolsó sorban megtekinthették az épületben az I. férfi és a női pszichiátriai rehabilitációs osztályokat, valamint a látogató helységet. Az intézet bemutatása után feltehették még a felmerült kérdéseiket.
Örülünk, hogy ellátogattak hozzánk, a továbbiakban is várjuk az Oktatási Központ diákjait!