A Budapesti Fegyház és Börtön, vagyis a „Gyűjtő” területén működő Budapesti Faipari Termelő és Kereskedelmi Kft.-ben munkáltatott fogvatartottak több mint háromezer asztalt, szekrényt, heverőt és közel kétezer ötszáz irodai széket gyártottak2018-ban.
Igazságügyi Megfigyelő és Elmegyógyító Intézet
A Nemzeti Közszolgálati Egyetem Állami és Jogtörténeti Tanszékéről a Tudományos Diákkör keretén belül, 11 hallgató érkezett hozzánk intézetlátogatás céljából.
A kísérők a csoportot körbevezették az IMEI I.-es épületében, ahol bejárhatták a férfi és női pszichiátriai rehabilitációs osztályokat és közben előadást hallgathattak meg az intézet szakmai működéséről, történelméről, a kényszergyógykezelésről, hiszen a látogatásuk célja elsősorban az ismeretek bővítése volt.
A hallgatók elmondták, hogy nagy élmény volt számukra, mert valós képet kaphattak az intézet életéről, a betegek kezeléséről. A látogatás során kapott tudást elmondásuk szerint, nem csak a szakmai munkákban tudják majd hasznosítani, hanem a való életben is.
Köszönjük a látogatásukat és örülünk annak, hogy az NKE-ről is egyre több csoportot fogadhatunk, így hozzájárulva a hallgatók szakmai tudásának szélesítéséhez.